Abkarovits Hanna vagyok,17 éves és örmény, pontosabban csak részben, ugyanis az apai nagypapám volt örmény. Mindig is nagyon érdeklődtem az örmény kultúra iránt. Édesapám már kiskorom óta rengeteg történettel ámított, amelyek nagy örmény királyokról, hatalmas csatákról és őseinkről szóltak. Hatalmas vágyam volt, hogy egyszer eljussak Örményországba, ami idén nyáron valóra is vált az Ari tun program keretein belül. Ez a program lehetőséget nyújt a világ minden táján szétszóródott valamennyi örmény számára, hogy eljussanak az anyaországba és megismerkedjenek életük történetének egy kis darabjával.

Így alakult tehát, hogy kijutottam Örményországba. Az ország maga káprázatos. Jereván pulzáló atmoszférája egyszerűen magával ragadó volt. A főváros nappal is szép látványt nyújt, de amikor a nap nyugovóra tér az Ararát mögött, a város akkor ébred csak igazán. Az egész város fényben pompázik, az utcák megtelnek emberekkel, a kávézók és éttermek sem szenvednek hiányt vendégekben és a parkok is megtelnek. Az épületek csodás fényárban pompáznak. A város főterén például egy gyönyörű kivilágított szökőkút szórakoztatja a látogatókat esténként.

A program keretében sok más gyönyörű helyre látogattunk el. A patinás kolostorokat, templomokat és szépséges tájakat csodálva az ember nem tud betelni mindazzal a gyönyörűséggel, ami elé tárul. A lélegzetelállítóan magas hegyek, közülük is a legbüszkébben kiemelkedő Ararát, és a sok száz éves kolostorok, amelyek a mai napig szilárdan állnak nem hagyják a figyelmünket egy percig sem lankadni.

De a szép helyek mit is érnek, ha az embernek nincs kivel megcsodálnia. Hát itt még a remek társaság is megvolt, hiszen körülbelül 110 örmény csemete gyűlt össze a világ összes tájáról. Voltak látogatók Oroszországból, Fehéroroszországból, Grúziából, Üzbegisztánból, Szíriából, Franciaországból még az USA-ból és Törökországból is. És habár mind más helyekről és kultúrákból jöttünk, egyvalami mégis összekötött minket, de ez az egy dolog olyan erős kötelék volt számunkra, hogy egy nagycsaládnak éreztük magunkat. Mindig összetartottunk. Számomra ez az érzés akkor hágott a tetőfokára, amikor együtt énekeltünk. Akkor még összetartóbbaknak, még erősebbnek éreztük magunkat, akkor szinte megállíthatatlanok voltunk. A program utolsó négy napját a fogadó család nélkül táborban töltöttük, ami szintén elképesztő volt. Ott megtanultunk néptáncokat, énekeket és egy kicsit örményül is. A tábor végét pedig egy hatalmas műsorral és tábortűzzel zártuk, ahol a diaszpóra minisztere és még más fontos személyek is megjelentek. Nagyon jól éreztem magam végig, az egész két hét során olyan élményekre tettem szert, amelyekre életem végéig boldogan fogok visszaemlékezni, olyan embereket ismertem meg, akikkel életem végéig tartani akarom a kapcsolatot, akiket soha nem akarok elfeledni, mert két hét alatt annyira közel kerültünk egymáshoz és annyira megszerettük egymást, hogy szinte már testvérek lettünk. Az utolsó esténken a búcsúnál mindenki szemét könnyzápor borította el, mert a program véget ért és sajnos lehet, hogy soha többé nem találkozunk egymással és mindaz, ami ebben a két hétben megszokott volt, most már csak egy szép emlékkép maradhat mindannyiunk életében.

A barátok mellett egy csodálatos fogadó család tette emlékezetessé ezt a két hetet, akik már az első naptól fogva családtagként kezeltek és szerettek. Gondoskodtak rólam, odafigyeltek és mindig nagyon vigyáztak rám. Elvittek csodálatos helyekre, programokat szerveztek, és ami számomra hatalmas örömet okozott, hogy a születésnapomra meglepetés bulit csináltak. A szomszédság, és a barátok összegyűltek és egy csodás partyt szerveztek, ahol volt torta, ajándék és miegymás. Tehát ők is nagyon igyekeztek felejthetetlenné tenni az utazást.

Összefoglalva a fent leírtakat ez a két hét életem legnagyobb élménye volt. Csodás emlékekre és barátokra tettem szert, amelyeket, és akiket örökké a szívemben fogok tartani. Boldogsággal tölt el, hogy megismerhettem az örmény kultúrát és élhettem benne, mert ez az én részem, a történetem egy darabja. Az örmény népnek sok megpróbáltatáson és szörnyűségen kellett végigmennie, mind a történelem során, mind a mai napokban is, de ők mindig felálltak és tovább mentek és ezt csinálják a mai napig. És habár a világban szétszóródva is, de létezünk és élünk és egy hatalmas nagy családot alkotunk. Büszke vagyok arra, hogy örmény lehetek, mert az örmények mind erősek, tisztaszívűek, kedvesek és jólelkűek. Kitartóan küzdenek és hisznek. Történjen bármi, ők mindig felállnak és összetartanak. Az eleve csodálatos országot ők teszik még szebbé. Én is törekszem arra, hogy egész életemben igazi örmény maradjak, és úgy viselkedjem. Végül, de nem utolsó sorban, szeretném megköszönni ezt a hatalmas lehetőséget, amely az egész életemen végig fog kísérni.