ÖRMÉNY KARÁCSONY

ÖRMÉNY KARÁCSONY

In: Kiemelt hír

A Veszprémi Örmény Nemzetiségi Önkormányzat Tisztelettel várja Önöket 2018.december 18-án, kedden 16,00 órai kezdettel megrendezésre kerülő „ÖRMÉNY KARÁCSONY” programjára Helyszín: Helyszín:Agora,Táborállás park 1.

Tovább...

"HOTEL YEREVAN" SZÍNHÁZ VESZPREM-ben

In: Kiemelt hír

Az elmúlt évek kitartó, magas színvonalú munkája bebizonyította, hogy a Magyarországi örmény közösség életében, kulturális értelemben a színház az egyik legfontosabb összetartó erő. November 9 –en Agóra Veszprém Városi Művelődési…

Tovább...

Október 6-a Veszprémben

Október 6-a Veszprémben

In: Kiemelt hír

A veszprémi Örmény Nemzetiségi Önkormányzat ez évben is megemlékezett az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről és elhelyezte a tisztelet és gyász virágait. Különös tisztelettel emlékeztek a két örmény katonai vezetőre,…

Tovább...

Örményország függetlenségének 27. évfordulója Budapesten

Örményország függetlenségének 27. évfordulója Budapesten

In: Kiemelt hír

 Az Örmény Ifjúsági Egyesület szeptember 28-án Budapesten, 7. kerületi KA11 Kulturális központban emlékezett meg Örményország függetlenségének 27. évfordulójáról. Az eseményen jelenvolt Akopján Nikogosz elnök, Bajkai István országgyűlési képviselő, Alex Avanesian,…

Tovább...

Portré Dr. Abkarovits Géza sportsebész főorvossal

Portré sorozatunk jelen fejezetéhez Székesfehérvárra utaztunk, de tulajdonképpen a Videoton-Újpest szombati meccsén is megbeszélhettük volna a találkozót ( 5-1), hiszen dr.  Abkarovits Géza amellett, hogy a Szent György Egyetemi Oktató Kórház   részlegvezető főorvosa, kitűnő térdspecialista sebész, még a Videoton focicsapatának sportorvosi tisztét is betölti. Rendelés végén találkoztunk vele munkahelyén, majd otthonában ültünk le, festmények és régi családi fotók közé, hogy beszélgessünk örménységről, évszázados gyökerekről.
 
Diaszpóra21:     Klasszikus tágas polgári otthon. A falakon festmények, fényképek tanúskodnak a család múltjáról. Némelyik régi fotón szereplő alak le sem tagadhatná örmény származását.
 
Akbarovits Géza:    Nem mondhatom azt, hogy mindent tudok a családi gyökerekről, de a hallomásokból és a családi történetekből annyi kiderül, hogy az örmény ősök a XVII század második felében települtek át Moldvából az erdélyi területekre Apafi Mihály idejében. Moldávban, akkoriban volt egy törekvés, hogy az örmény keresztényeket áttérítsék az uralkodó ortodox vallásra. Azok, akik ezt nem akarták vállalni és szerették volna megtartani örmény katolikus hitüket, azok lehetőséget kaptak, hogy menekültként Erdélyben letelepedhessenek. A mi családunk szamosújvári kézműves dinasztia volt – a kézművesség és a kereskedői véna alapvetően jellemezte a kor örménységét – ez pedig akkor Erdélyben kifejezetten kedvezett a térség fejlődésének.  Nagyapám gyakran mondogatta, gyerekeim csak a kezeitekkel dolgozzatok! Végül is igaza lett, sebész lettem.
 
Diaszpóra21:    A kézműves családból később hogyan lesz orvosi dinasztia?
 
Abkarovits Géza:   A család igazi felemelkedése és fejlődése onnan indult, hogy Abkarovits  József, a dédapám  patikajogot tudott szerezni, ami akkor nagyon nagy dolognak számított. A híres nagybányai vizet analizálta, ami egy komoly tudományos munkának felelt meg. Ennek elismeréseként kaphatta meg a patika jogot. Az így elindult gazdasági vállalkozásból aztán szépen fel lehetett nevelni, taníttatni az utódokat. Később nagyapám vitte tovább a gyógyszertárat, aki egy nagyon szigorú, következetes ember volt, kitűnő kereskedői érzékkel megáldva. Így ő már nemcsak a gyógyszertárral, hanem gabonával is foglalkozott, sőt volt egy málnaszörp szirupüzeme is. Ez az üzleti siker lehetővé tette számukra, hogy édesapámat már Németországba küldje tanulni. Ő ott lett orvos.
 
Diaszpóra21:    A család egy másik ága is tehetségesnek bizonyult.
 
Abkarovits Géza:    És erről tulajdonképpen véletlenül szereztem tudomást. Éppen autóban ültem, amikor a rádióban pont róla beszéltek. Magyarországon a legelső szabadalmi bejegyzés fűződik Korényi Endre, zilahy borbélymester  nevéhez, ez pedig nem más, mint a bajuszkötő. A szabadalmat követően szintén nagyon előretört, nemsokára szájban dolgozó fogász lett belőle – akkoriban így hívták a fogorvost. Nagyon agilis, tehetséges ember volt. Ha jól belegondolunk, a kor örményeinek más út nem is nagyon kínálkozott, mint, hogy szorgalommal, kitartással és tehetséggel, a kereskedői vagy értelmiségi pályák felé orientálódjanak, hiszen az akkori Magyarország vezető állásait és köztisztségeit a nemesség kaphatta meg. Aztán itt van dédanyám, aki egy klasszikus, jellegzetesen örmény asszony volt. Össze és kézben tartotta a családot, amely jellemzően kitűnő mérnököket adott az országnak. Közülük is kiemelkedő volt például Pattantyús Ábrahám Géza, akiről a Műegyetem legendás professzoraként azt tartották, hogy ő volt az utolsó, aki a teljes műszaki egyetem minden ágát professzori szinten tudta és tanította. Ma már ugye mindenki szakosodik, elképzelhetetlen, hogy valaki az egész területet átlássa, ám ő ilyen volt.
 
Diaszpóra21:     A nőknek család irányítóként mindig nagy szerepe volt az örmények életében,
 
Abkarovits Géza:   És így van ez ma is. A feleségem és a húgom esetében is, akik teljes lényükkel és gondoskodásukkal kézben tartják a családot.
 
Diaszpóra21:     A származástudat mindig fontos volt az életében?
 
Abkarovits Géza:    Egészen kicsi gyerekkorunk óta áthatotta  a mindennapokat. Úgy nevelkedtünk, hogy igazi magyarok vagyunk, akik örmény származásúak, és ezt apám fontosnak tartotta kihangsúlyozni. Tudtuk, mert így éltünk mi is, hogy az örmények nagy családban élnek, erős kötelékkel, szeretettel kapcsolódnak egymáshoz. Én sem tudom ezt másképp elképzelni. Ilyen örökség még a vallás is. Mivel viszonylag idős szülők gyermekei vagyunk, és ebben a miliőben az elmúlt évszázad örmény hangulatai még éltek. A temperamentum is megvan, kicsit hangosabb a család, érzelmekben túlfűtött. Hamar odamondunk, de szinte azonnal meg is bocsátunk egymásnak. Ez megmaradt, de a modern világ sok mindent elvitt a régi hagyományokból. A lányaim büszkék a származásukra. A nagyobbik joghallgató, a kisebbik még középiskolás. Ő tervezi, hogy eljut Örményországba, nagyon szeretne elutazni oda.
 
Diaszpóra 21:      A mai magyarországi örmény közösséggel, hogyan került kapcsolatba?
 
Abkarovits Géza:   Ez egy sorsszerű véletlennek volt köszönhető és már a jelenlegi munkámmal kapcsolatos. Még a kilencvenes évek elején egy Magyarországon élő örmény vállalkozó Velencéből tartott hazafelé az autójával, amikor karambolozott és hozzánk került  Székesfehérvárra a traumatológiára. Akkoriban nagyon nehézkes volt Szovjetúnióból érkezettekkel kapcsolatos adminisztráció. A kollégáim rögtön megtaláltak, hogy én úgyis örmény vagyok, foglalkozzak vele. Ezt  szívesen. szeretettel vállaltam és így kerültem kapcsolatba a hazai örménység néhány képviselőjével. Aztán egy másik érdekes szál, ez később véletlenül derült ki: a budapesti örmény templom épülete az Orlay utcában korábban édesanyám családjának birtokában volt, édesanyám gyermekkorában sok időt töltött ott.
 
Diaszpóra21:        Nem is tudtak róla, hogy ott működik az örmény templom?
 
Abkarovits Géza:   Még gyerekek voltunk, amikor egyszer édesanyám megkérte apámat, hogy vigye el őt megnézni, mi is van az Orlay utcai házzal. Mikor odaértek, látták, hogy az örmény lelkészség működik ott. Rögtön felvették a kapcsolatot az akkori pappal, és rendszeresen jártak onnantól fogva a budapesti örmény templomba. Apám egy időben az öcsémet örmény papnak szánta, de végül mégsem az lett belőle. Visszatérve a közösségi kapcsolatokra én leginkább az új generációs örménységgel érintkeztem, azokkal, akik 1915 után érkeztek, javarészük még beszéli a nyelvet, még többen törik a magyart. Rendszeresen részt veszünk a genocídium megemlékezéseken. Mivel ezek általában hétköznapra esnek, főként a feleségem fejezi ki tiszteletét és őt nagyon nagy szeretettel fogadják ilyenkor.
 
Diaszpóra21:   Évszázadokkal ezelőtt elszármazott örményként, hogyan gondol a genocídiumra, milyen érzéseket ébreszt Önben a száz évvel ezelőtt kezdődött népirtás?
 
Abkarovits Géza:     Harag van bennem, hiszen ha nem származunk el onnan a történelmi időkben, akkor talán a mi családunk is áldozatul esik ennek a borzalomnak. Mai napig fenntartásaim vannak a törökökkel szemben, akik ezt elkövették. Felháborítónak tartom azt is, hogy az örmény genocídium történelmi tényének állami szintű deklarálása nem történt meg Magyarországon, noha Németországban és Ausztriában már igen. A legszomorúbb azonban, hogy nyilvánvalóan politikai okokból még egy olyan állam sem fogadja el történelmi tényként, mint Izrael, pedig talán pont a történelmi tapasztalatok miatt nekik talán érzékenyebben kellene állniuk ehhez a kérdéshez.
 
Diaszpóra21:      Sokat megtudtunk a család régmúltjáról, mesélne a jelenről?
 
Abkarovits Géza:     Székesfehérváron élünk. Előbb baleseti sebész lettem, később a feleségem hatására, tekintettel arra, hogy ő válogatott kézilabdázó volt és mai napig edzőként dolgozik, egyre inkább a sportsebészet felé fordultam. Főként a labdarúgás területén dolgozom. A kihívás az volt, hogy az elinduláskor minél több helyről – főleg külföldről – össze tudjam szedni a szakirányú műtéti tapasztalatokat, olyanoktól, akik meg tudták tanítani ezt a területet. A jéghegy csúcsa csak, hogy a sport révén, kisebb részt olyanok kerülnek a sebész keze alá, akik reflektorfényben vannak és ismert sportolók, de végeredményben ez is ugyanolyan sebészeti tevékenység, mint az általános sebészet, ugyanúgy működik minden, ugyanaz a gyógyulás folyamata is. Egy sportoló valóban szeretne gyorsabban, mielőbb felépülni a sérüléséből, de vannak olyan tájékozottak, hogy tudják mit kell tenni a rehabilitáció alatt, s e folyamat során meg vannak a lehetőségeik, hogy ne legyen elnyújtott ez az időszak. Általában sikeres és az esetek nagy részében  szövődménymentes a felépülés.
 
Diaszpóra21:    A kórház mellett a Videoton focicsapatánál sportorvosi teendőket is ellát. Ez tulajdonképpen beszélgetésünk végét is jelenti, hiszen szólítja a kötelesség.
 
Abkarovits Géza:    Így igaz, a szezon első napja van, délután Videoton-UTE meccs lesz. 13:10-kor ott kell lennem. Ez a busz ugyanis könyörtelenül pontosan indul, és ha nem szállok fel rá, akkor mehetek a csapat után kocsival. A fiúk alaposan felkészültek, szerintem győzni fogunk.
 
Így is lett, a forduló 5-1 es Videoton győzelemmel ért véget, jelenleg vezetik a tabellát.
 
 
 

Örmény-Magyar barátság szobor

Sopron 1977-ben egész éves rendezvénysorozattal ünnepelte a szabad királyi városi rang elnyerésének 700. évfordulóját. Akkor még nem volt „illő” a királyi rang, ebből adódóan sokféleképpen mondták: 700 éve város, 700 éves város – de egyik sem felelt meg a valóságnak, nem győztem magyarázni, mit ünneplünk: Sopron város polgárai a II. Ottokár cseh király által túszul ejtett és kivégeztetett gyerekek élete árán is IV. László királynak nyitottak kaput, amit ő királyi kiváltságokkal jutalmazott 1277-ben. – Ebben az időben 7 szabad királyi város volt a történelmi Magyarországon.

Mint a Kocsis József tanácselnök-helyettes vezette Intéző Bizottság titkára, meghatározó szerepem volt a rendezvények előkészítésében és lebonyolításában. Ismerem Renner Kálmán küzdelmét az érembiennálék létrehozásáért; a tiszthelyettes avatás programjába először került be a Szózat (a főpróbára én adtam a hanglemezt!), ami azóta állandó része lett az avatásoknak. Kiállítások, kiadványok, film készítésénél mindig ott voltam.

Ebben az időben épült ki az észak-nyugati városrész. Győr-Sopron megye „testvére” volt a Szovjetunióhoz tartozó Örményország. A megyei vezetés úgy gondolta, hogy az örmények a soproni évfordulóra ajándékozzanak a városnak egy szobrot, a városrészt pedig nevezzük el az örmény fővárosról!

Az ajándék elkészítésével a világhírű örmény szobrászművészt, Szarkisz Bagdaszarjánt bízták meg, aki 1977.  márciusában három hetet töltött Sopronban. Az én feladatom volt, hogy mindenben segítsem a nyílt, barátságos művészt. Ebből adódóan az ittléte alatt nem csak az életét, hanem az örmény népnek a miénkhez sokban hasonlító, de sokkal tragikusabb történelmét is megismertem.

Első feladat volt a város állami és párt-vezetőivel a szóba jöhető helyszínek kiválasztása. A tervezéshez és a makettezéshez az Országos Műemléki Felügyelőség adta a helyet. Az ott dolgozó szakemberek hamar megbarátkoztak a mosolygó, nagyszakállú Szarkisszal, aki három monumentális tervet készített. A város vezetői nehéz döntés előtt álltak: a legolcsóbb megoldást kellett választani, mert az anyagot és a kivitelezést Sopronnak kellett „állnia”!

Tekintettel arra, hogy két szobor bronzból készült volna, ezt - bármilyen szép lett volna - elvetették. A harmadik változatot műkőből el lehetett készíteni, ami az OMF-telepén megoldható volt, ezért emellett döntöttek a vezetők.

Az elkészült gipsz makettel október végén tért vissza Szarkisz Bagdaszarján, hogy november 7-re a műemlékes kőszobrász, kőfaragó szakemberekkel elkészüljön az örmény-magyar barátság emlékműve. Az alkotás jelentését a művész a következőképpen magyarázta: A felül szélesedő oszlopon lévő napkorong az örök barátság szimbóluma. Az oszlop tetején az örmény és a magyar nő, mint az igaz barátok, szembe néznek egymással. – Az avatásra érkező örmény delegációval a művész felesége,  Elmira asszony is Sopronba érkezett.

Ekkor kapta hivatalosan a városrész ma is használatos nevét. – Szakemberektől tudom, hogy nem helyes a „lakótelep” elnevezés, mert itt oktatási intézmények, szolgáltatók, irodák is működtek.

A történethez hozzá tartozik, hogy a gipsz makettet Szarkisz Bagdaszarján a munka végeztével nekem ajándékozta (azóta is őrzöm!). Az avatás előtt a megyei pártbizottságról üzenték, hogy a makettet ők a jereváni vendégeknek akarják ajándékozni! – Erre azt mondta nekem a művész: - Azt én Csabának adtam, majd nekik gyorsan csinálok egy Lenin fejet!

Soproni tartózkodása alatt nagyon megszerette Magyarországot. Ezért az akkor Leningrádban képzőművészeti főiskolai hallgató Ashot fiának azt tanácsolta, hogy csoportjuk nyári szakmai gyakorlataikat az addigi lengyel helyszín helyett nálunk tartsák! Ennek hatására a fia tökéletesen megtanult magyarul és évente megrendezi kiállítását hazánkban.

A Bagdaszarján Házaspárt a ’80-as évek végén Gollnhofer Sándor akkori tanácselnök meghívására  a Panoráma üdülőszállóban láttam vendégül néhány napra. – A Jerevánba látogató soproniakat mindig nagy vendégszeretettel fogadták.

                                                                                                                                               Szalay Csaba

Ivan Konsztantyinovics Ajvazovszkij

Ivan Konsztantyinovics Ajvazovszkij (örményül: Հովհաննես Կոնստանտինի Այվազովսկի), 19. századi örmény származású oroszfestő, a romantikus tájképfestészet nagy alakja. Hosszú élete során mintegy 6000 képet készített, festményeinek központi témája a tenger.

A későbbi festő, eredeti nevén: Ivan (Ovanesz) Konsztantyinovics Gajvazovszkij Feodoszijában született 1817. július 17-én. Szülei Galíciából költöztek a Krím-félsziget tengerparti városába, Feodoszijába, ekkor vették fel a Gajvazovszkij családnevet. 1840-ben a festő és Gavriil bátyja közösen döntöttek a szókezdő G elhagyása mellett. (Gavriil vagy Gabriel neves örmény egyházi személyiség, történész, fordító lett; 1880-ban halt meg Tifliszben.) Apjuk kereskedő volt, de Ivan születésekor a család már elszegényedett. A gyermek tehetségére korán felfigyeltek, pártfogói támogatásával Szimferopol város gimnáziumának növendéke lett, majd tehetségét látva felvették a pétervári Művészeti Akadémiára (1833).

Kiváló képességeit gyorsan elismerték, 1837-ben képeivel akadémiai aranyérmet nyert. Két évre szűkebb hazájába, a Krímbe küldték, hogy a tengerparti városok: Jalta, Feodoszija, SzevasztopolKercs látképét megfesse. A Krímben híres tengernagyokkal ismerkedett meg és lehetősége nyílt arra, hogy az egyik sorhajó fedélzetén elkísérje a flotta egységeit, melyek éppen Abháziában készültek partra szállni. Ez az út új élményekkel ajándékozta meg és tovább gazdagította a tengerről és a hajókról alkotott ismereteit. Akkor készítette Deszant Szubasiban című festményét, amely kezdetét jelentette az orosz hadiflotta sikereit megörökítő tematikájának.

A Krímben készített munkáit (például Holdas éj Gurzufban) elismeréssel fogadták a Művészeti Akadémia következő kiállításán, és 1840-ben Ajvazovszkij ösztöndíjjal tanulmányútra utazhatott Itáliába. 1843-ban több más nyugat-európai országban is látogatás tett, dolgozott és kiállításokon mutatta be képeit, mindenütt sikerrel. 1844-ben hazatért, akadémikusi címet kapott és a tengerészeti vezérkar festőjévé nevezték ki. Ebben a minőségében elkísérte Fjodor Petrovics Litke geográfus expedícióját Törökországba és a görög szigetvilágba. Később is előszeretettel utazgatott, megfordult többek között EgyiptombanNizzában, pályafutásának vége felé pedig Amerikában is.

1846-ban házat építtetett és végleg letelepedett Feodoszijában. Ottani tágas műtermében százával készítette képeit, melyeket évente kiállított Pétervárott és más orosz városokban. Míg korábban gyakran a természetben, helyszínen festett, mostantól műterme falai között, korábbi élményeire, rutinos eljárásaira támaszkodva dolgozott. Kitűnő képi emlékezőtehetségére és vázlataira hagyatkozva akár egyetlen nap alatt is képes volt elkészíteni egy-egy festményt.

1848-ban megnősült, egy gazdag pétervári család nevelőnőjét vette feleségül. Házasságukból négy leány született, de a házasság megromlott; a feleség a fővárosi társasági életre vágyott, a festő azonban ragaszkodott krími műterméhez és életmódjához. Végül 1877-ben elváltak. 65 évesen a festő váratlanul újból megnősült, egy temetésen megpillantott fiatal özvegyet vett feleségül. A csaknem 40 évvel fiatalabb örmény asszony viszonozta a festő szerelmét, értékelni tudta művészetét, és férje halála után sokáig őrizte annak emlékét. A művészt munka közben, műtermében érte a halál.

Korai képein romantikus tájképfestők, Claude Lorrain francia és William Turner angol művészek, valamint az orosz Szilvesztr Feodoszijevics Scsedrin hatása érvényesült. A művész képeinek központi témája csakhamar a tenger lett, melyen gyakran vad vihar tombol (Vihar éjjel, 1865; Vihar, 1872; Viharok Jevpatorijánál, 1861). Festményeinek zömét a romantikus életérzés és stílus hatja át. Hajótörések, elkeseredett tengeri ütközetek, rohanó felhők, sejtelmes holdfény, ezek voltak kedvelt motívumai. 1850-ben készítette el a Kilencedik hullám című híres vásznát, ezt tartják egyik legjobb munkájának. A hajóroncsba kapaszkodó parányi hajótöröttek küszködnek az elemekkel, és már közeledik feléjük a hatalmas kilencedik hullám.

Ajvazovszkij művészetére később is jellemző maradt a zabolátlan természeti erők ábrázolása, de az 1860-as évekre romantikus világlátása többé-kevésbé lehiggadt. Egyre gyakrabban hagyta el a túlzó pátoszt, a színek pazarló tobzódását, az ábrázolás mértéktartóbb lett. Mesteri módon tudta megragadni a természetnek azokat a pillanatait, amikor valami megváltozik, ahogy például a felkorbácsolt tenger egyszerre visszahúzódik (Szivárvány, 1873).

Munkásságában nagy helyet kapott a csatajelenetek ábrázolása. A flotta festőjétől elvárták az orosz fegyverek erejének megörökítését, de maga is előszeretettel ábrázolta a dicső haditetteket, egy hatalmas képen például Szevasztopol ostromát (1854), később a híressé vált cseszmai vagy a szinopi tengeri ütközet jeleneteit. Ismertek zsánerképei (Szélmalmok napnyugtakor az ukrán sztyeppén, 1862), a Kaukázusban tett utazása alkalmával festett hegyi tájképei is (Gunib aul, 1869).

Idős korában, miután már színre lépett a nagy orosz realista festők nemzedéke, újabb fellendülés következett be Ajvazovszkij művészetében. Ennek a korszakának kiemelkedő festménye a A Fekete-tenger (1881) csendesen hullámzó, végtelen távlatokat nyitó, mértéktartó megjelenítése. A hullám (1889) a vad elemek általánosított, romantikába hajló ábrázolása; Ajvazovszkij ezt a képét „a legjobb vihará“-nak nevezte. A Hullámok között (1898) című vászna, az éggel szinte összeolvadó, felcsapó és szétporladó hullám kifinomult képe a realista és a romantikus irányzat szintézisének is tekinthető Ajvazovszkij művészetében.

Hatalmas mennyiségű képe között igen sok a kevéssé igényes, sablonos megoldás; a portréfestésben pedig egyáltalán nem jeleskedett. Tájképfestői pályája egészében mégis sikerek sorozata volt. Tehetségének erejét már az Itáliában élő William Turner angol festő, egyik korai példaképe is elismerte 1842-ben. Káosz című bibliai tárgyú művét a Vatikán, két másik festményét 1881-ben a walesi herceg vásárolta meg. Kiprenszkij után ő volt a második orosz festő, aki a firenzei Uffizi Képtár számára elkészíthette önarcképét. Több nyugati művészeti akadémia választotta tagjává, a pétervári pedig tiszteletbeli tagjának 1887-ben.

Szülővárosának múzeumában, melyet egyébként ő maga alapított, napjainkban is számos festményét őrzik. Képei a legnagyobb oroszországi képtárakban, valamint sok nyugati város múzeumában láthatók. Egy New Yorkban tartandó árverés orosz műtárgyait 2008 tavaszán Moszkvában is kiállították, ahol Ajvazovszkij több műve is szerepelt. Köztük volt az 1890-es években egy amerikai galériának ajándékozott két képe is, melyek együttes becsült értékét szakértők 2-3 millió dollárra becsülték.

Serj Tankian

 

 

 

 

 

Serj Tankian örmény származású amerikai énekes, dalszövegíró, dalszerző, zenei producer, társadalmi és politikai aktivista. A System of a Down zenekar vezető énekese, billentyűse és alkalmi gitárosa.
Ötéves volt, amikor a szüleivel Los Angelesbe költöztek. A gimnázium elvégzése után marketinget tanult. Négy éven át vett énekórákat és gyermekkorában gitározni is tanult. 1993-ban Daron Malakiannal megalapította a Soil együttest (nem összetévesztendő a chicagói SOiL zenekarral), amit később felváltott a System of a Down.

A zenekarban betöltött szerepe mellett Tankian egy saját kiadót üzemeltet, Serjical Strike Records néven. Emellett néha más zenekarokban is elvállalja az énekesi szerepet. Például ő énekel a Dog Fashion Disco Mushroom Cult című számában, de az ő háttérvokálja hallható a Deftones Mein című dalában is. Producerként közreműködött Buckethead Enter The Chicken albumán, és ő énekelte fel a lemez We are One című számát. Kiadójával igyekszik olyan előadókat felkarolni, amiket a zenekiadás főárama méltánytalanul hanyagol, és próbálja őket szélesebb közönséghez eljuttatni. A kiadó első megjelent kiadványa a Serart volt, ez egy közös lemez egy örmény barátjával, Arto Tunçboyaçiyan-nal. Tankian nagy lendülettel veszi ki a részét a politikából is. Tom Morellóval, az Audioslave és a Rage Against the Machine zenekar gitárosával közösen alapították meg az Axis of Justice (Az Igazság Tengelye) elnevezésű szervezetet. Tankian gyakran felhasználja nyilvános szerepléseit arra, hogy fellépjen az erőszak ellen.

Bővebben...

Felhívás

Kérjük, támogassa alapítványunkat adója 1%-ával!

Adószámunk: 18918816-1-19

 


Arménia Népe Kulturális Egyesület
18042058-1-43 


Örmény Kulturális és Információs Központ Egyesület
18119691-1-41


Örmény Apostoli Vallási Közösség Egyesület
18297179-1-41

 

Köszönjük!

Elérhetőség

 

e-mail: n.akopyan@yahoo.com
telefon: 06-70-945-1588

 

Online Rádiók

 

 


 

nemzetisegi adasok 101h 

Támogatóink

AZ ÖRMÉNY KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY MŰKÖDÉSÉT TÁMOGATJA

 

emmi logo

Keresés