Hagyományainkhoz híven, március 15-én az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezünk.

A Veszprémi Örmény Nemzetiségi Önkormányzat, a Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a Veszprémi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat közösen emlékeztek 15 órától  a Török Ignác utcában, Lázár Vilmos és Kiss Ernő emlékmű és bronz emléktábla előtt.

Az ünnepségen beszédet mondott Rainer Pál történész, a szabadságharc hangulatát Rábai Zsanett és Horváth Imre, a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad tagjai idézték fel, a Díszőrség és a katonai tiszteletadást az MH 54. Radarezred biztosította. Az Örmény Kultúráért Alapítvány önkéntese Ani Hasratyan örmény nyelven köszöntötte a megjelent vendégeket.

William Saroyan 1908 augusztus 31-én született a Kaliforniai Fresno városában az oszmán birodalomból bevándorló örmény szülők gyermekeként.  Apja 1905-ben érkezett New York-ba és az örmény apostoli templom prédikátoraként tevékenykedett. Három éves volt, mikor édesapja halálát követőent testvérével együtt árvaházba került. Az árvaházi évek tapasztalatai és történései számos írásában megjelennek. Öt évvel később, a család újraegyesült Fresno-ban, ahol édesanyjának sikerült munkát kapnia a helyi konzervgyárban. Folytathatta tanulmányait, majd amikor megismerte apja korábbi írsait eldöntötte, hogy maga is író lesz. Szárnypróbálgatásként néhány korai rövid cikk jelent meg a Overland Monthly című lapban .  1934-ben jelenik meg az A repülő trapéz című műve, mely áttörést hoz száméra az ismertségben. 1940-ben jelenik meg első novellagyűjteménye a bevándorló sorsot bemutató A nevem: Aram címmel. A kötet nemzetközi bestsellerré válik. Az első történet jelent meg 1930-ban. 

Saroyan a második világháború alatt az amerikai hadseregben szolgált. 1942-ben kis híján hadbíróság elé került The Adventures of Wesles Jackson című regénye miatt, melyért a pacifizmus vádjával illették. 1943-ban Oscar díjat kap a legjobb forgatókönyv kategóriában, darabjait Amerika és Európa szerte játsszák a színházak. Még mielőtt írni kezdett volna, képzőművészettel is foglalkozott. Absztrakt expresszionosta stílusú képeiből számos kiállításon találkozhatott a közönség, főként New Yorkban. 1979-ben az amerikai színház hallhatatlanjainak csarnokába, az American Theater Hall of Fame-be.

Az amerikai Fresno központjában álló házat, ahol a híres örmény-amerikai szerző William Saroyan élete utolsó 17 évét töltötte az élete hamarosan múzeummá alakítják és irodalmi és kulturális rendezvények otthona lesz.

A húsvét Krisztus feltámadásának az emlékünnepe az egyházban. Mindig a tavaszi napéjegyenlőség utáni holdtöltét követő vasárnapra esik, vagyis a március 22-ét követő 35 nap bármely vasárnapjára. A jeles egyházi ünnep körül az idők folyamán igen gazdag és változatos népi szokás-hagyomány alakult ki.

Ezek a hagyományok és szokások az egyes néprajzi tájaknak megfelelően erősen eltérnek egymástól. A Húsvéttal kapcsolatos ünnepek csúcspontja mindenképpen a véres állatáldozat bemutatása volt. Az örményeknél jóformán minden nagyobb egyházi ünnepen sor került állatáldozatra, ezek közül azonban kiemelkedik a húsvéti szertartás. Az állatáldozatot az adott közösség mindig közösen mutatta be és az áldozati állat húsát is közösen fogyasztotta el. Az áldozati állatokat, egy-két ökröt vagy néhány birkát már az ünnep előtt megvásárolták az erre a célra összegyűjtött pénzből. Nagyszombat estefelé az állatokat tarka szalagokkal és égő gyertyákkal feldíszítve a templom elé vezették, ahol a pap megáldotta őket. Ezután az állatokat elvezették, leölték, megnyúzták, feldarabolták és a húsukat nagy kondérokban főzni kezdték. A húsfőzés egész éjszaka eltartott, a tűz élesztését és az étel kavargatását a legények végezték iszogatás és játékok közepette. Másnap, húsvét vasárnapján már alig várta a nép, hogy a misének vége legyen. Minden családból egy-egy embert küldtek a kondérhoz az áldozati ételért. Azok pedig úgy ahogy voltak, ünneplősen fogták a vedret és sorban álltak a kondérok mellett. Az igazságos „áldozat-osztók" minden vederbe belemerték a családi adagot, húsból pedig annyi darabot adtak, ahány főből az illető család állt. Az otthoniak nagyon türelmetlenül várták már az ételhozót, hiszen szigorúan tilos volt az áldozati étel megkóstolása előtt más ételt magukhoz venni. Az ünnepi ebéd elfogyasztása után kezdetét vették a látogatások és vendégeskedések, amikor a rokonok és ismerősök kölcsönösen felkeresték egymást. Ilyenkor persze illett ajándékot is vinni: süteményt, édességet, piros tojást, sült csirkét. Megkülönböztetett gondot fordítottak a már jegyben járó fiatalok, a menyasszony és a vőlegény kölcsönös megajándékozására. Délután aztán elkezdődtek a különböző versenyek, játékok és egyéb szórakozások, leginkább az a fiatalok táncos mulatsága, ami több napig is eltarthatott. 
A gyerekek csoportokba verődve jártak házról-házra és a megfelelő énekek kántálásával pénzt, festett tojást és egyéb kincset gyűjtöttek. Egészen sajátságos mozzanata volt az örmény húsvétnak a lelki testvér választás ill. testvérré fogadás. Az előzőleg megegyezett párokat a pap a húsvéti mise után megáldotta és ezzel lelki testvérekké váltak. A lelki testvérség egész életre szólt és gyakran erősebb köteléknek bizonyult, mint a született testvéreké. A lelki testvérséget az egyház is igen komolyan vette, annyira, hogy például eltérő neműek esetében házassági akadályt is képezhetett.