Portré sorozatunk jelen fejezetéhez Székesfehérvárra utaztunk, de tulajdonképpen a Videoton-Újpest szombati meccsén is megbeszélhettük volna a találkozót ( 5-1), hiszen dr.  Abkarovits Géza amellett, hogy a Szent György Egyetemi Oktató Kórház   részlegvezető főorvosa, kitűnő térdspecialista sebész, még a Videoton focicsapatának sportorvosi tisztét is betölti. Rendelés végén találkoztunk vele munkahelyén, majd otthonában ültünk le, festmények és régi családi fotók közé, hogy beszélgessünk örménységről, évszázados gyökerekről.

Diaszpóra21:     Klasszikus tágas polgári otthon. A falakon festmények, fényképek tanúskodnak a család múltjáról. Némelyik régi fotón szereplő alak le sem tagadhatná örmény származását.

Akbarovits Géza:    Nem mondhatom azt, hogy mindent tudok a családi gyökerekről, de a hallomásokból és a családi történetekből annyi kiderül, hogy az örmény ősök a XVII század második felében települtek át Moldvából az erdélyi területekre Apafi Mihály idejében. Moldávban, akkoriban volt egy törekvés, hogy az örmény keresztényeket áttérítsék az uralkodó ortodox vallásra. Azok, akik ezt nem akarták vállalni és szerették volna megtartani örmény katolikus hitüket, azok lehetőséget kaptak, hogy menekültként Erdélyben letelepedhessenek. A mi családunk szamosújvári kézműves dinasztia volt – a kézművesség és a kereskedői véna alapvetően jellemezte a kor örménységét – ez pedig akkor Erdélyben kifejezetten kedvezett a térség fejlődésének.  Nagyapám gyakran mondogatta, gyerekeim csak a kezeitekkel dolgozzatok! Végül is igaza lett, sebész lettem.

Diaszpóra21:    A kézműves családból később hogyan lesz orvosi dinasztia?

Abkarovits Géza:   A család igazi felemelkedése és fejlődése onnan indult, hogy Abkarovits  József, a dédapám  patikajogot tudott szerezni, ami akkor nagyon nagy dolognak számított. A híres nagybányai vizet analizálta, ami egy komoly tudományos munkának felelt meg. Ennek elismeréseként kaphatta meg a patika jogot. Az így elindult gazdasági vállalkozásból aztán szépen fel lehetett nevelni, taníttatni az utódokat. Később nagyapám vitte tovább a gyógyszertárat, aki egy nagyon szigorú, következetes ember volt, kitűnő kereskedői érzékkel megáldva. Így ő már nemcsak a gyógyszertárral, hanem gabonával is foglalkozott, sőt volt egy málnaszörp szirupüzeme is. Ez az üzleti siker lehetővé tette számukra, hogy édesapámat már Németországba küldje tanulni. Ő ott lett orvos.

Diaszpóra21:    A család egy másik ága is tehetségesnek bizonyult.

Abkarovits Géza:    És erről tulajdonképpen véletlenül szereztem tudomást. Éppen autóban ültem, amikor a rádióban pont róla beszéltek. Magyarországon a legelső szabadalmi bejegyzés fűződik Korényi Endre, zilahy borbélymester  nevéhez, ez pedig nem más, mint a bajuszkötő. A szabadalmat követően szintén nagyon előretört, nemsokára szájban dolgozó fogász lett belőle – akkoriban így hívták a fogorvost. Nagyon agilis, tehetséges ember volt. Ha jól belegondolunk, a kor örményeinek más út nem is nagyon kínálkozott, mint, hogy szorgalommal, kitartással és tehetséggel, a kereskedői vagy értelmiségi pályák felé orientálódjanak, hiszen az akkori Magyarország vezető állásait és köztisztségeit a nemesség kaphatta meg. Aztán itt van dédanyám, aki egy klasszikus, jellegzetesen örmény asszony volt. Össze és kézben tartotta a családot, amely jellemzően kitűnő mérnököket adott az országnak. Közülük is kiemelkedő volt például Pattantyús Ábrahám Géza, akiről a Műegyetem legendás professzoraként azt tartották, hogy ő volt az utolsó, aki a teljes műszaki egyetem minden ágát professzori szinten tudta és tanította. Ma már ugye mindenki szakosodik, elképzelhetetlen, hogy valaki az egész területet átlássa, ám ő ilyen volt.

Diaszpóra21:     A nőknek család irányítóként mindig nagy szerepe volt az örmények életében,

Abkarovits Géza:   És így van ez ma is. A feleségem és a húgom esetében is, akik teljes lényükkel és gondoskodásukkal kézben tartják a családot.

Diaszpóra21:     A származástudat mindig fontos volt az életében?

Abkarovits Géza:    Egészen kicsi gyerekkorunk óta áthatotta  a mindennapokat. Úgy nevelkedtünk, hogy igazi magyarok vagyunk, akik örmény származásúak, és ezt apám fontosnak tartotta kihangsúlyozni. Tudtuk, mert így éltünk mi is, hogy az örmények nagy családban élnek, erős kötelékkel, szeretettel kapcsolódnak egymáshoz. Én sem tudom ezt másképp elképzelni. Ilyen örökség még a vallás is. Mivel viszonylag idős szülők gyermekei vagyunk, és ebben a miliőben az elmúlt évszázad örmény hangulatai még éltek. A temperamentum is megvan, kicsit hangosabb a család, érzelmekben túlfűtött. Hamar odamondunk, de szinte azonnal meg is bocsátunk egymásnak. Ez megmaradt, de a modern világ sok mindent elvitt a régi hagyományokból. A lányaim büszkék a származásukra. A nagyobbik joghallgató, a kisebbik még középiskolás. Ő tervezi, hogy eljut Örményországba, nagyon szeretne elutazni oda.

Diaszpóra 21:      A mai magyarországi örmény közösséggel, hogyan került kapcsolatba?

Abkarovits Géza:   Ez egy sorsszerű véletlennek volt köszönhető és már a jelenlegi munkámmal kapcsolatos. Még a kilencvenes évek elején egy Magyarországon élő örmény vállalkozó Velencéből tartott hazafelé az autójával, amikor karambolozott és hozzánk került  Székesfehérvárra a traumatológiára. Akkoriban nagyon nehézkes volt Szovjetúnióból érkezettekkel kapcsolatos adminisztráció. A kollégáim rögtön megtaláltak, hogy én úgyis örmény vagyok, foglalkozzak vele. Ezt  szívesen. szeretettel vállaltam és így kerültem kapcsolatba a hazai örménység néhány képviselőjével. Aztán egy másik érdekes szál, ez később véletlenül derült ki: a budapesti örmény templom épülete az Orlay utcában korábban édesanyám családjának birtokában volt, édesanyám gyermekkorában sok időt töltött ott.

Diaszpóra21:        Nem is tudtak róla, hogy ott működik az örmény templom?

Abkarovits Géza:   Még gyerekek voltunk, amikor egyszer édesanyám megkérte apámat, hogy vigye el őt megnézni, mi is van az Orlay utcai házzal. Mikor odaértek, látták, hogy az örmény lelkészség működik ott. Rögtön felvették a kapcsolatot az akkori pappal, és rendszeresen jártak onnantól fogva a budapesti örmény templomba. Apám egy időben az öcsémet örmény papnak szánta, de végül mégsem az lett belőle. Visszatérve a közösségi kapcsolatokra én leginkább az új generációs örménységgel érintkeztem, azokkal, akik 1915 után érkeztek, javarészük még beszéli a nyelvet, még többen törik a magyart. Rendszeresen részt veszünk a genocídium megemlékezéseken. Mivel ezek általában hétköznapra esnek, főként a feleségem fejezi ki tiszteletét és őt nagyon nagy szeretettel fogadják ilyenkor.

Diaszpóra21:   Évszázadokkal ezelőtt elszármazott örményként, hogyan gondol a genocídiumra, milyen érzéseket ébreszt Önben a száz évvel ezelőtt kezdődött népirtás?

Abkarovits Géza:     Harag van bennem, hiszen ha nem származunk el onnan a történelmi időkben, akkor talán a mi családunk is áldozatul esik ennek a borzalomnak. Mai napig fenntartásaim vannak a törökökkel szemben, akik ezt elkövették. Felháborítónak tartom azt is, hogy az örmény genocídium történelmi tényének állami szintű deklarálása nem történt meg Magyarországon, noha Németországban és Ausztriában már igen. A legszomorúbb azonban, hogy nyilvánvalóan politikai okokból még egy olyan állam sem fogadja el történelmi tényként, mint Izrael, pedig talán pont a történelmi tapasztalatok miatt nekik talán érzékenyebben kellene állniuk ehhez a kérdéshez.

Diaszpóra21:      Sokat megtudtunk a család régmúltjáról, mesélne a jelenről?

Abkarovits Géza:     Székesfehérváron élünk. Előbb baleseti sebész lettem, később a feleségem hatására, tekintettel arra, hogy ő válogatott kézilabdázó volt és mai napig edzőként dolgozik, egyre inkább a sportsebészet felé fordultam. Főként a labdarúgás területén dolgozom. A kihívás az volt, hogy az elinduláskor minél több helyről – főleg külföldről – össze tudjam szedni a szakirányú műtéti tapasztalatokat, olyanoktól, akik meg tudták tanítani ezt a területet. A jéghegy csúcsa csak, hogy a sport révén, kisebb részt olyanok kerülnek a sebész keze alá, akik reflektorfényben vannak és ismert sportolók, de végeredményben ez is ugyanolyan sebészeti tevékenység, mint az általános sebészet, ugyanúgy működik minden, ugyanaz a gyógyulás folyamata is. Egy sportoló valóban szeretne gyorsabban, mielőbb felépülni a sérüléséből, de vannak olyan tájékozottak, hogy tudják mit kell tenni a rehabilitáció alatt, s e folyamat során meg vannak a lehetőségeik, hogy ne legyen elnyújtott ez az időszak. Általában sikeres és az esetek nagy részében  szövődménymentes a felépülés.

Diaszpóra21:    A kórház mellett a Videoton focicsapatánál sportorvosi teendőket is ellát. Ez tulajdonképpen beszélgetésünk végét is jelenti, hiszen szólítja a kötelesség.

Abkarovits Géza:    Így igaz, a szezon első napja van, délután Videoton-UTE meccs lesz. 13:10-kor ott kell lennem. Ez a busz ugyanis könyörtelenül pontosan indul, és ha nem szállok fel rá, akkor mehetek a csapat után kocsival. A fiúk alaposan felkészültek, szerintem győzni fogunk.

Így is lett, a forduló 5-1 es Videoton győzelemmel ért véget, jelenleg vezetik a tabellát.