 |
 |
Hírarcívum
a magyarországi örményekről és Örményországból
---
Törökország örményül beszélőket küld azon diplomáciai posztokra, ahol a genocídium elismerése ellen küzdenek
Törökország külügyminisztériuma a nagy örmény diaszpóra által lakott országokba örmény nyelvtudással rendelkező diplomatákat küld. Ezt azért teszi, hogy demonstrálhassa a genocídium elismerése elleni harcban a nagy professzionalizmusát. Külügyminisztériumi források szerint a Külügyminisztérium örménységgel foglalkozó vezetőjét, Sulejman Gokcát felelős megbízatással nevezik ki Törökország USA beli követségére. Rajta kívül még három másik, örmény nyelvtudással rendelkező diplomatát küldenek azon országok török konzulátusaira, ahol jelentős örmény diaszpóra él. Az APA hírügynökség közlése szerint Törökország tovább folytatja az örmény nyelvtudással bíró diplomaták felkészítését.
---
A baszk parlament elismerte az örmény genocídiumot
A baszk parlament (Spanyolország) április 20-i plenáris ülésén az örmény népirtás 92. évfordulója alkalmából elismerte az örmény genocídiumot. A PanARMENIAN.Net független francia tudósítója, Jean Ekian beszámolója szerint a nyilatkozat szövegében többek közt az alábbi szerepel: „az emberiség történetében először az ifjútörökök, a pántörökség eszméinek követői valósították meg a tervezett és szervezett népirtást, amely csaknem 2 millió örmény elpusztításához vezetett. Azért kell elítélni, hogy soha többé ne ismétlődhessék meg. Helyre kell állítani az áldozatok nemzeti jogait és el kell ítélni a bűnösöket. A genocídiumot nemcsak a baszkoknak, hanem az egész világnak el kell ítélnie.
A baszk nép elítéli az etnikai, vallási és politikai diszkriminációt. Ezen nyilatkozattal a baszk parlament csatlakozik más állami szervezetekhez és parlamentekhez, mint pl. az Európai parlamenthez, az Európa Tanácshoz és más népek parlamentjeihez.
A baszk parlament hat cikkelyt fogadott el, amelyben megerősíti az örmény genocídium autentikus jellegét, valamint elítéli, hogy Törökország szisztematikusan tagadja a népirtás tényét és blokád alatt tartja az örményeket. Továbbá, a baszk parlament az Izaskun Bilbao elnök által aláírt nyilatkozatban rokonszenvét fejezi ki az örmény nép iránt és támogatja Örményországnak a demokratikus folyamatok konszolidálására irányuló erőfeszítéseit.
---
Baku szerint nincs alternatívája a karabahi béketárgyalásoknak, mégis háborúra készül
Napjainkban nincs alternatívája a hegyi-karabahi konfliktus rendezésére irányuló béketárgyalásoknak, jelentette ki az azerbajdzsán elnök, Ilham Aliev a Baku közeli Mehdiabad lakóival való találkozásakor. Szavai szerint ez az oka, hogy folytatja a konfliktus békés megoldására irányuló tárgyalásokat.
„A tárgyalások alternatívája csak a háború lehet és Azerbajdzsánnak készen kell állnia a háborúhoz” – jelentette ki az azeri elnök. Szavai szerint „Azerbajdzsán gazdasági potenciálja erősödik, az országba több pénz folyik majd be, amelyet többek közt a politikai és a háborús potenciál megerősítésére költenek majd.” „Azerbajdzsán soha nem hoz olyan döntést, amely ellentmondana nemzeti érdekeinek” – jelentette ki Aliev.
Észrevételezte továbbá, hogy „Azerbajdzsán korábban Örményországgal egy gazdasági fejlődési szinten volt, napjainkban a helyzet azonban Azerbajdzsánban jelentősen javult.”
Emellett Aliev kijelentette, hogy „Azerbajdzsán csak a saját erejére számít” – közölte az azeri SZMI hírügynökség
---
Rekviem egy templomért
2007. május 15-e óta nem hallatszik örmény szó az Orlay utcai örmény templomban. A templom világi tanácsának elnöke írásban kérte Leszkovszky Pál elmozdítását lelkészi szolgálatából, aki a levélíró szerint „politikai csatározások színterévé tette” a templomot. Aki – e sorok írójával együtt – személyesen ismeri, tudja, hogy mi sem áll távolabb az atya csendes, aszketikus, minden körülmények között békességre törekvő keresztényi személyiségétől. Az atya egyetlen „bűne” az volt, hogy ahhoz az április 24-i gyászmiséhez, aminek megtartásához külön engedély nem kellett volna, talán túlzott aggályoskodástól indíttatva feletteseihez fordult, s ezzel elindította azt a lavinát, amely a gyászmise betiltásával, engedélyezésével, s végül ismételt betiltásával végződött. A templom történetében példátlan esemény sajtónyilvánosságot kapott, s a katolikus érseki hivatal a lelkészt tette felelőssé a történtekért.
Akik évtizedek óta látogatják a templomot, tudják, hogy az Orlay utcai örmény templom az örmények majd százévnyi közös adakozásából, nagyrészt külföldi – mekhitarista – segítséggel jött létre, s létrehozásában-támogatásában nemcsak a Magyarországra települt erdélyi örmények, de a diaszpóra, az anyaország örményei, a frissen betelepültek és a kisebbségi örmény önkormányzatok egyaránt részt vettek. A kápolna freskóit anyaországi örmény művészek festették a boldogult emlékű Kádár Dániel atya szorgalmazására.
Kis örmény sziget volt ez, ahová nemcsak a mélyen vallásos örmény hívek jártak, hanem mindenki, aki örmény szót akart hallani, és örményekkel akart találkozni. Különösen a kilencvenes évek derekán – talán az önkormányzati szerveződések hatására is – élte reneszánszát a közösségi élet, s éledt újra a kapcsolat a térben is közeli bécsi örmény katolikus mekhitarista kongregáció szerzeteseivel. Persze volt olyan is, akit zavart a túl sok tömjénfüst, és – a magyar mellett – a mekhitaristák ajkairól elhangzó örmény nyelvű prédikáció.
Nem a rekviem része, hogyan távolították el néhány éve a mekhitarista szerzeteseket a templomból; hogyan került le az örmény nyelvű réztábla a bejárattól; hogyan tiltatták le az április 24-i, az 1915-ös örmény áldozatok emlékére megrendelt szertartást; hogyan vádolták meg a templom elfoglalásának szándékával a templom területén kívül rekedt emlékező közösséget. Nem a rekviem része, hogy végül hogyan távolították el a lelkészt, s távozott vele a 14 éve áldozatosan muzsikáló, jogi és teológiai egyetemet végzett kántor is. (Egyébként Leszkovszky Pál plébániai kormányzó személyében a Magyarországon egyetlen örmény rítusengedéllyel rendelkező, az örmény liturgiában járatos lelkész hagyta el az Orlay utcát.)
Ahogyan a törököknek szükségük volt Örményországra – örmények nélkül, úgy van most valakinek- valakiknek szüksége az Orlay utcai templomra – örmények nélkül. Mert egyébként nagyon értékes ingatlan az Orlay utcai. Van technikai szám nélküli temploma, gazdag, ámde katalogizálatlan és nem látogatható múzeuma, szintén katalogizálatlan könyvtára, fogadóterme, szép nagy kertje... Számtalan rendezvény, esetleg újabb „családmesék” forgatásának lehetséges színhelye.
Az utóbbi évek történései azt sugallják, mintha büntetlenül meg lehetne sérteni az erkölcsi világrendet. Hogy az nyer, aki gátlástalanabbul manipulál, intrikál és hazudozik. Mi abban hiszünk, hogy az élet hosszú távon igazságos. Már csak azért is, mert „e világ szállójában vendég csak minden ember”, ahogy Dzsivani örmény költő írja egyik versében…
-armenophil -
---
Párizsban jártunk
(Részt vettünk a Homenetmen nemzetközi sporttalálkozóján)
A Franciaországi Homenetmen Egyesület 2007. május 17-19 között rendezte meg Szuren Muratjan tiszteletére a nagy hagyományokra visszatekintő nemzetközi örmény sporttalálkozót.
Magyarországról ez idáig még nem vett részt a találkozón ifjúsági csapat. Ez évben azonban a Homenetmen Magyarországi fiók szervezeteként két éve létrehozott ifjúsági egyesület meghívást kapott a rendezvényre. A meghívás nagy megtiszteltetést jelentett az egyesület tagjai számára és úgy döntöttünk, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy csapatot állíthassunk fel a találkozón.
A versenykiírás szerint kosárlabdával és fotballal lehetett nevezni. Magyarországi ifjúsági csapatunk fotballban állított össze csapatot. A csapat összeállítás nem volt egyszerű, hiszen a Magyarországon élő örmények nem diaszpórában élnek, hanem az ország különböző területein elszórtan. Azonban lelkesedésünknek ez sem jelentett gátat és összeállt fotball csapatunk.
A résztvevő csapatok Svájcból, Angliából, Németországból, Kanadából érkeztek rajtunk kívül és természetesen a Párizsi házigazda szervezetből, valamint Franciaországból a Marszei egyesület is képviseltette magát.
Úgy gondolom, hogy egyesületünk remekül helytállt a rendezvénysorozaton, annak ellenére, hogy csapatunk a versenyt nem sokkal megelőzően alakult meg. A végső eredményeként harmadik helyezést értünk el. Minden csapattag lelkiismeretesen és a tőle telhető maximális teljesítményt nyújtotta, de úgy érzem mégis ki kell emelnem egy csapattag Bezjian George teljesítményét , aki csapatunk legtöbb gólját rúgta.
A Párizsi Homenetmen szervezése a lehető legösszefogottabb és előkészített volt. A sport rendezvényeken kívül lehetőséget biztosítottak kulturális programokra is (város látogatást szerveztek, örmény esteken vehettünk részt) Nagyon jó hangulatban telt a rendezvény minden eseménye. Jó érzés volt, hogy a világ különböző részéről érkező örmények ilyen jó hangulatban tudták eltölteni ezt a néhány napot, miközben ismeretségeket, barátságokat köthettek egymással. Véleményem szerint mindenki nyertesként térhetett haza, hiszen nem az eredmények voltak az elsődlegesek , hanem az hogy részt vettek a találkozón a csapatok, a személyek és együtt lehetett Európa szívében ennyi örmény fiatal.
Szeretnék köszönetet mondani a rendezvény szervezőinek, Leon Bagdassariannak (Homenetmen Európai Szervezetei vezetőjének) Hracs Siserjannak (Párizsi Homenetmen vezetőjének), és Joseph Bedikiannak (Homenetmen, Párizs), a nagyszerű rendezésért, és bízom benne, hogy még számos hasonló színvonalú találkozón vehetünk együtt részt, valamint Andrei Santini polgármesternek, hogy hozzájárult az esemény sikeréhez.
Köszönetet mondok továbbá az Országos Örmény Önkormányzatnak, akik anyagilag is hozzájárultak csapatunk részvételéhez, és nem utolsó sorban megköszönöm lelkes csapatunknak a részvételt, akik a magyarországi örmény fiatalokat képviselték Párizsban, és hozzájárultak csapatunk és Magyarország sikeres és eredményes részvételéhez.
Akopjan Nikogosz
Örmény Ifjúsági Egyesület elnöke
---
Az örmény párt pozitívan értékeli a Kocsarjan-Alijev tárgyalásokat Minszkben
Az örmény és az azeri miniszterelnökök pozitívan értékelik omszki tárgyalásukat, mondta kedden újságíróknak az örmény külügyminiszter, Vartan Oskanian.
Armenian and Azeri Presidents Robert Kocharian and Ilham Aliyev positively evaluate the talks in Minsk, Armenian FM Vartan Oskanian told journalists Wednesday. In his words, upon completion of the meeting the two leaders indicted the constructive nature of the talks. «I cannot give a specific estimate now whether progress is registered,» Oskanian said.
A külügyminiszter elmondta, hogy a két miniszter tárgyalása a hegyi-karabahi konfliktus rendezésére vonatkozó dokumentumok áttekintésére irányult, ahol még nem értek el eredményt. „Remélem, hogy az elnök mindent elemez a következő napokban és javaslatot ad a külügyminisztériumnak” * mondta Oskanian. Megjegyezte továbbá, hogy a hegyi-karabahi kérdést illető tárgyalások pozitív irányba mozdultak el 2006-ban. Bár nem volt lényeges előrelépés, „de vissza sem fejlődött a kapcsolat”.
December 3-4-én az OSCE külügyminiszterek tanácsának ülésén Brüsszelben összegezni lehet az év során elért eredményeket. Oskanian szerint a 2007 és 2008 évi választások hatással lesznek a tárgyalásokra „biztos vagyok benne, folytatni fogjuk a tárgyalásokat” – összegezte, közölte a Novosti Armenia.
---
Argentina elismerte az örmény genocídiumot
Az argentín parlament 173 igen szavazattal és 2 tartózkodással 2006. november 26-án elismerte az örmény genocídiumot. Argentína a dél-amerikai földrész második országa (az első Uruguay volt), amely az örmény eseményeket népirtásként minősítette. A törvény az örmény szervezetekben dolgozóknak április 24-én szabadnapot ad, hogy részt vehessenek a tragédia emlékének megünneplésében.
---
Tigran Torosian: Az OSCE MG legutóbbi javaslatai jelentősek a helyzet reális megoldására
Az OSCE Minszki csoportnak a Hegyi-karabahi konfliktus megoldására vonatkozó legutóbbi javaslatai jelentősek a helyzet megoldására, mivel nemcsak két külön elven – a területi integritáson és az önrendelkezési jog meghatározásán – hanem azok összehasonlításán alapulnak, mondta az örmény Nemzetgyűlés szóvivője, Tigran Torosian a lengyel képviselővel, Marshal Bogdan Borusewitz-cel való találkozásakor, közölte az örmény sajtóiroda. Az ilyen megközelítés szerinte jóval rugalmasabb a mindhárom fél - Örményország, Azerbajdzsán és Hegyi-Karabah - számára elfogadható megoldás keresésénél.
---
Baku: Nincs áttörés a karabahi kérdés rendezésében
Semmi különös nem fog történni Minszkben, közölte az azeri politológus, Fikret Sadykhov. „Az elnökök és külügyminiszterek számos találkozója ellenére nem történt áttörés a hegyi-karabahi kérdés rendezésében. Nem hiszem, hogy a minszki találkozó bármit is változtatna ezen” mondta, hozzátéve, hogy ’egyesek komoly eredményeket remélnek a gazdasági és humanitárius kapcsolatok fejlesztése terén’ – jelentette az azeri Day.
---
Örményország képviselteti magát a brazíliai karneválon
A Sao Paoloi örmény konzulátus kezdeményezésére az egyik legnagyobb karneváliskola fogja képviselni Örményországot a 2007-es hagyományos brazil fesztiválon. A 18 méter hosszú és 12 mérter magas kocsik egyike képviseli majd Örményországot, mint a humanizmus, az ősi civilizáció bölcsőjeként és az első keresztények államként. Az Ararát, Noé bárkája, örmény khacskárok és betűk, Örményország arany címere és egy 7 méteres örmény zászló lesz rajta. Az iskolát 5000 fő képviseli a karneválon. Örmény származású brazil film és TV sztárok, az örmény közösség jól ismert képviselői, latin-amerikai, amerikai, európai és örmény turistacsoportok jönnek az eseményre, amelyet több, mint 100 ország fog közvetíteni. Tavaly, amikor Egyiptom és Japán is képviseltette magát, az egyiptomi külügyminiszter és a japán miniszterelnök is ott volt. 2006-ban a venezuelai miniszterelnök, Hugo Chávez vett részt a latin-amerikai országok függetlenségéért folytatott menetelésen, közölte az örmény külügyminisztérium sajtóosztálya.
---
Az OSCE MG-nek
kiegészítő javaslatai vannak a karabahi kérdés rendezésére
Az
OSCE Minszki csoport társelnökeinek különleges kiegészítő javaslatai vannak a
hegyi karabahi konfliktus megoldására, de a tárgyalási folyamat bizalmassága
miatt ezeket nem tudják nyilvánosságra hozni, mondta az OSCE MG orosz
társelnöke, Jurij Merzlijakov, amikor november 22-én Bakuba érkezett.
A
diplomata arról is tájékoztatott, hogy az amerikai társelnök, Matthew Bryza
találkozni fog Los Angelesben a hegyi karabahi elnökkel, Arkagyij
Ghukasijannal, és ezért nem hívta a közvetítőket regionális találkozóra.
Ugyanakkor reményét fejezte ki, a 3 társelnök Minszkben, november 28-án jelen
lesz az örmény és az azeri elnök találkozóján.
A
francia közvetítő Bernard Fassier elmondta, hogy a tárgyalás folyik. „Pár héten
belül többször is találkoztak a külügyminiszterek. Építkezünk, hogy alapot
hozzunk létre a jövőbeli megegyezéshez. Miden alkalommal hozzáteszünk egy
téglát” – közölte a Trend news hírügynökség.
---
OSCE MG:
Jereván beleegyezett, hogy az elnökök Minszkben találkozzanak
Az
OSCE Minszki csoport orosz társelnöke, Jurij Merzlijakov Jerevánban nyilatkozott,
hogy a közvetítők találkozói az örmény elnökkel és külügyminiszterrel
eredményesek voltak. Mielőtt Bakuba utazott, Jurij Merzlijakov a zvartnoci
repülőtéren elmondta a riportereknek - az örmény oldal beleegyezett, hogy az
örmény és az azeri elnök november 28-án találkozzanak Minszkben.
Jurij
Merzlijakov így kommentálta az amerikai közvetítő, Matthew Bryza hiányzását: „A
társelnökök megosztották a felelősséget és amerikai társunk az USA-ban
találkozik Arkagyij Ghukasijannal. Összességében az év optimista becslésekkel
végződik és ha a tárgyalópartnerek kedve így marad, 2007-ben jó kilátásaink
lesznek – jelentette a Mediamax.
---
Irak
Törökország veszélyes szomszédjává válhat
Az
amerikai-török kapcsolatok összefüggésben vannak az iraki problémával. Ha az
iraki kormányban többségbe kerülnek a kurdok, akkor Irak igen veszélyessé
válhat Törökországra – jelentette ki Jerevánban Kiro Manoian, a Hay Dat
igazgatója. Szavai szerint a Törökország előtt álló kurd kérdés nagy problémává
nőheti ki magát. „A független Kurdisztán komolyan megrendítheti Törökország
belpolitikai helyzetét, ezért Törökország törekszik arra, hogy mind szorosabbá
tegye az USA-val való kapcsolatát. Amerikának az iszlám háborúban stratégiai
partnerként szüksége van Irakra. Éppen ezért az amerikai politika kikerüli a ’genocídium’ fogalmát, amikor az 1915-ös örmény népirtást említi” – húzta alá Manoian.
---
Az örmény
népirtás segítette Törökországot, hogy állammá váljon
Törökország
az örmény népirtás után vált állammá és a genocídium elismerése után megszűnne
állam lenni, mondta Kiro Manoian, a Hay Dat igazgatója. Szavai szerint
Törökország Anatóliának az örményektől való ’megtisztítása’ révén hozhatta
létre államát, és most próbálja megvetni a lábát. „Ezért az egyetlen okért – és
nem azért, hogy Örményország morális és anyagi kárpótlást követelhet – nem
ismeri el Törökország a genocídiumot” – jegyezte meg.
Manoian
azt is mondta, hogy a török külügyminisztérium nemzetközi bírósághoz való
fellebbezése nem fog eredménnyel járni. „Törökország nem a Nemzetközi
Törvényszékhez, hanem a Nemzetközi Bírósághoz fellebbez, amely az események
történelmi értékelését adja. Tehát a török külügyminisztérium az örmény
népirtást történelmi értékeléssé kívánja redukálni”- emelte ki. Megjegyezte
továbbá, hogy nem minden török diplomata osztja Abdullah Gol véleményét. „Az európai
országokban levő nagykövetek vissza szeretnék tartani, míg a Gunduz Aktant
támogató diplomaták sürgetik a Nemzetközi törvényszékhez való fellebbezést a
Nemzetközi bíróság helyett.” – mondta Manoian.
Örmény
oldalról Manoian úgy tartja, hogy Örményországnak nem kell nemzetközi
fórumokhoz fordulnia az 1915-ös népirtás elismeréséért. „A történelemről való
beszélgetéshez nem kell bíróság. Ha Örményország bírósághoz fordul, az azt
jelentené, hogy egyetért a török állásponttal” – mondta.
---
Szafarov az
életfogytiglanhoz még feltételesen 8 hónapot kapott
Pénteken
a Pesti Központi Bíróságon Tendesun Péter bíró elnökletével lezajlott Ramil
Szafarov tárgyalása, amely oka az volt, hogy a börtönőrök keresetet nyújtottak
be ellene.
A
magyarországi azeri követség közlése szerint a tárgyaláson a követség
tisztségviselői is részt vettek. A két tanú meghallgatása után az államügyész
félórás beszédében kifejtette, hogy R. Szafarovot bűnösnek találták az
államhatalom képviselőivel szembeni ellenállás, s azok elleni testi sértés
bűntettében. A magyar büntető törvénykönyv értelmében Szafarovot feltételesen 8
hónapra ítélték, közölte az APA hírügynökség.
Emlékeztetőül
– Ramil Szafarovot az örmény tiszt, Gurgen Markarjan meggyilkolásáért
Magyarországon életfogytiglanra ítélték.
---
Törökország
a genocídium törvénytervezete miatt befagyasztotta Franciaországgal való
kapcsolatait
Törökország
befagyasztotta katonai kapcsolatait Franciaországgal, jelentette a CNN-Turk, a
törökországi szárazföldi haderők parancsnokára hivatkozva. Az Észak-Ciprusi Török
Köztársaság kikiáltásának 23. évfordulója alkalmából adott fogadáson Ilker
Bashnug tábornok kijelentette, hogy a Törökország és Franciaország közti magas
szintű katonai látogatásokat szintén beszüntetik. A török honvédelmi
minisztérium döntése válasz arra a törvénytervezetre, amelyet a francia
nemzetgyűlés októberben első olvasatra elfogadott az örmény genocídium
tagadásának büntetéséről. A törvénytervezet, amely az Ottomán birodalomban
1915-1917 között végrehajtott örmény népirtás tagadását bűntettként kezeli,
igen éles reakciót váltott ki Ankarában. A török hivatalnokok szankciókkal
fenyegették Párizst. A török üzletemberek a francia áruk bojkottjával
fenyegetőztek. A két ország közti áruforgalom kb. 10 milliárd USD értékű.
A
törvénytervezet hatályba lépéséhez azt el kell fogadnia a szenátusnak, majd a
francia elnöknek kell aláírnia. Az Európai Bizottság már kritikával illette a
tervezetet és azt mondta, „a dokumentum aláaknázza a barátságos kapcsolatokat”.
Az Európai Bizottság képviselője kijelentette: „ha a törvényt elfogadják, az
komplikálhatja az Európai Unió és Törökország pozíciójának koordinálásához
szükséges párbeszédet”, közölte a RIA Novosti.
---
Az
Amerikában élő örmények fontos szerepet játszottak a novemberi választásokon
"Igen
büszkék vagyunk arra, milyen életfontosságú szerepet játszottak az Amerikában
élő örmények a a novemberi választásokon – nyilatkozta az ANCA (Amerikai Örmény
Nemzeti Bizottság) ügyvezető igazgatója, Aram Hamparian a PanARMENIAN.Net
riporterének.
„Örülünk,
hogy Dennis Hastert – aki szóvivőként mindent megtett azért, hogy Washington ne
ismerje el az örmény genocídiumot - kiesett a hatalomból és helyébe Nancy
Pelosi került, aki támogatja az örmény kérdést. Bár még várjuk a végleges
eredményeket, de üdvözöljük Bob Menendez szenátor győzelmét New Jersey-ben, aki
elsődleges jelöltünk volt ebben a választási periódusban.” Az Amerikában élő
örményeket fellelkesítette kiállása az új amerikai nagykövet, Richard Hoagland
kinevezése ellen Örményországban, részt vettek Menendez kampányában, szavazókat
vontak be, kampányoltak eszközök gyűjtésére, s ami a legfontosabb, több tízezer
szavazattal járultak hozzá győzelméhez – tette hozzá Hamparian úr.
---
Hegyi
Karabahi kulturális napokat tartanak novemberben Örményországban
November
13-tól Hegyi Karabahi kulturális napokat tartanak Örményországban. A
megnyitó a jereváni Nemzeti Akadémiai Színházban lesz. Az egy hetes
rendezvénysorozat eseményei Jerevánban, Abovjánban, Artasatban, Ecsmiadzinban
lesznek. Artsak (ami Hegyi Karabah történelmi neve) legjobb állami együttesei
lépnek fel. Kórusokat, tánczenét, folklórt és zenekari muzsikát hallhatnak a
látogatók. A Hegyi Karabahi napokon karabahi művészek m unkái is kiállításra
kerülnek Örményországban – jelenti a Regnum hírügynökség.
---
Az ANCA törvényes
jelöltet küldhet az USA Kongresszusába
Az
Amerikai Örmény Nemzeti Bizottság (ANCA) egyike azon amerikai társadalmi
szervezeteknek, amely törvényes jelöltet küldhet az USA törvényhozó testületébe
– mondta Kiro Manoian, a Hay Dat ügyvezető igazgatója november 13-án egy
sajtókonferencián Jerevánban. Elmondta, hogy az örmény közösség a legutóbbi
választásokon a Képviselőházba és a Szenátusba kb. 50 jelöltet támogatott. „Az
örmények nemcsak demokratákat, hanem republikánsokat is támogattak. Jelöltjeink
1/3-a republikáns, 2/3-a demokrata volt. Kaliforniában mindkét
kormányzójelöltet támogattuk, mert mind Arnold Schwarzenegger, mind pedig
ellenfele az Kaliforniában élő örmények mély tiszteletét élvezik. A választás
előtt az ANCA csaknem minden jelöltnek eljuttatta az örmény kérdésekkel foglalkozó
kiadványát, amelyben különös figyelmet szentelt az örmény népirtás
elismerésére, Hegyi Karabah segítésére, az örmény-amerikai gazdasági
együttműködésre, az Örményország, ill. Azerbajdzsán felé adott segítség
egyenlőségére, a Kars-Akhalkalaki vasút építésére” – mondta Manoian.
Elmondta továbbá, hogy az Amerikában élő örmények tudják, az USA külpolitikája inkább
Törökország felé irányul, mintsem az örmény problémák megoldására. „De nem
szabad elfelejteni, hogy az USA Kongresszusa az Ukrajnában történt éhhalált
népirtásnak ismeri el. Elismerte Ruandában és Darfulban is a népirtást.
Reméljük, hogy a demokraták az újraválasztott Kongresszus elé viszik az örmény
népirtás elismerésének kérdését. Természetesen kudarcot is vallhatunk, ha az
USA elnöke nem írja alá a dokumentumot, de ez nem azt jelenti, hogy karba tett
kézzel ülünk tovább. Aktívan kell tevékenykednünk tovább ebben az irányban” –
húzta alá Kiro Manoian.
---
Az Európai
Bizottság Törökországra vonatkozó jelentésében nem említik az örmény kérdést
November
8-án az Európai Bizottság „Stratégiai növekedés és a fő kihívások, 2006-2007” címmel kiadta Törökországra vonatkozó jelentését, amelyben egyáltalán nem foglalkozik az
örmény kérdéssel. Az ezt megelőző jelentésektől különbözően, ahol az örmény
népirtást „tragikus eseményként” említik, itt egyáltalán nincs erről szó. A
szólásszabadsággal kapcsolatban csak a török büntető törvénykönyv 301. paragrafusát
említi, de semmit sem ír a 305. paragrafusról, amely bünteti az örmény népirtás
állítását. Végül, a jelentés nem ír Törökországnak az örmény népirtás
tagadására vonatkozó kampányáról, az Örményország elleni nem legális blokádot
pedig egyszerűen a „zárt határ” fogalommal illeti. A dokumentum megjegyzi, hogy
bár „Törökország 2006-ban folytatta a reformokat, de lassította a tempót”.
---
A New York Life kezdeményezte, hogy az örmény
genocídium áldozatainak örökösei kártérítést kapjanak
A
New York Life biztosítótársaság kezdeményezte,
hogy az örmény genocídium áldozatainak örökösei
kártérítést kapjanak. Vardges Yeghiayan ügyvéd
szerint a bizottság az 5692 esetből 2515-öt hagyott
jóvá és kezdeményezte a fizetési eljárást. Elmondása
szerint a nem Örményországban élő örmények banki
csekket fognak kapni. Az Örményországban élők
banki átutalással fognak a pénzhez jutni. A kártérítési
igényt beadók mindegyike írásos választ kap igénye
elfogadásáról vagy elutasításáról. Az USA-ban
az emberek napokon belül megkapják leveleiket,
Örményországban ez egy hétig vagy még tovább tart.
Az 1254, Örményországban lakó örökösnek kifizetendő
összeg 3,6 millió USD, a 896 Amerikában élő örmény
örökösnek 2,7 millió USD. A teljes összeg 8 millió
USD. A fennmaradó 3 millió USD jótékonysági szervezeteké
lesz. Vardges Yeghiayan azt is elmondta, hogy
az Aksa francia biztosítótársaság szintén hasonló
alapokat különített el. A 4-5 ezer biztosított
személy nevét a www.armenianinsurencesettlement.com
website-on közlik, jelentette az RFE/RL.
---
A
demokraták győzelme a képviselőházban – támogatják
az örmény népirtás elismerését
Tegnap
Washingtonban eltolódtak az erőviszonyok, ui.
a demokraták túlsúlyba kerülvén egyengették az
örmény választási bizottsági tag, Nancy Pelosi
képviselő asszony útját, aki a Képviselőház első
női szóvivője lett. Pelosi előre látott felemelkedése
- azzal párosulva, hogy számos választási bizottsági
demokrata fontos vezetői állásokhoz jut – kiterjeszti
ezen fontos testület hatáskörét és befolyását
a következő kongresszusi ülésszakban. Az erőeltolódás
részeként Dennis Hastert átadja a szóvivői stafétabotot
Pelosi asszonynak, s így ő lesz az első örmény
választási bizottsági tag, aki ezt a tisztet viselni
fogja. Pelosi erősen támogatja az örmény-amerikai
kapcsolatokat és rendszeresen felszólalt az örmény
genocídium elismerése érdekében. Pelosi jelenleg
a H. Res. 316 társtámogatója, azé a törvényjavaslaté,
amely határozottan állítja, hogy az örmény emberek
megkísérelt megsemmisítése nem más, mint népirtás
– jelenti az Amerikai Örmény Társaság.
---
A kaliforniai kormányzó gratulál Örményországnak a Függetlenségi évfordulóján
Kalifornia kormányzója, Arnold Schwarzenegger levélben gratulált Örményországnak függetlensége kinyilvánításának 15. évfordulóján. A levél a következőket tartalmazza: „meleg üdvözletemet küldöm azoknak, akik jegyzik Örményország 15. függetlenségi évfordulóját. Mindig nagyon fontos, hogy az emberek együtt örüljenek örökségüknek, s van szerencsém, hogy megosszam ennek az évfordulónak az örömét az amerikai közösséggel.
Önök gazdagítják államunkat szorgalmas munkájukkal, elkötelezettségeikkel és a kulturális hagyományok őrzésével. Kalifornia állam nevében köszönöm mindezt Önöknek. Elődeinknek köszönhetően jobban kezdjük érezni magunkat. Engedjék meg, hogy ezen a fontos ünnepen gratuláljak Önöknek, és minden kaliforniai nevében sok sikert kívánjak”.
---
A karabahi tárgyalásokat Bakuban „nonszensz”-nek minősítik
„Nincsenek reális tárgyalások a Hegyi-Karabahi konfliktus megoldására” - jelentette ki Zardusht Alizadeh azeri politikatudós. „Egyik fél sem akar visszavonulni helyzetéből. Nincs reális alapja a kompromisszumnak. Jereván kinyilvánítja Hegyi-Karabah függetlenségét és Örményországgal való egyesítését. Azerbajdzsán viszont soha nem egyezik bele, hogy akár egy kis területet adjon országából Örményországnak. Ezen alapelveken túl nem keresik komolyan a törvényi megfeleléseket.” – mondta Matthew Bryza US. társelnök. Úgy tűnik, a felek nem nagyon mozdulnak el az alapelveiktől. De a felek egyikének legalább el kellene mozdulnia az alapelvektől, hogy egyezségre jussanak” – húzta alá a politikatudós.
---
Az örmény év Franciaországban nemcsak kulturális eseményekre korlátozódik
Az Örmény év Franciaországban című rendezvény során 125 városban 500 eseményt terveznek, mondta a franciaországi örmény nagykövet, Edvard Nalbandyan. Ezeken a napokon nagy múzeumok, színházak, koncerttermek nyitják meg kapuikat. A Louvre egyik legnagyobb kiállítótermét, a Melpoment ajánlja fel a Szent Örményország kiállítás céljaira. 30 khacskárt (kőkeresztet), az ecsmiadzini kincstár és az Örmény történeti Múzeumának kiállítási tárgyait mutatják majd be itt 2007. február-március során.
E. Nalbandyan elmondta továbbá, hogy a Francia Nemzeti Könyvtárban első alkalommal mutatnak be örmény kéziratokat. De az Örmény év Franciaországban c. rendezvény nemcsak kulturális eseményekre korlátozódik, tette hozzá. „Novemberben a párizsi kereskedelmi és iparkamarával együttműködve konferenciát szerveznek, mely résztvevői Örményország és Franciaország üzleti közössége és gazdasági miniszterei. 2007-ben Örményország először vesz részt a világon a legnagyobb Párizsi Nemzetközi Mezőgazdasági Szalonban.
---
Örmény kulturális napok Szocsiban, szeptember 14-16. között
Szocsi városában (Krasznodar, Oroszország) szeptember 14-16. kozott örmény napokat tartanak.
Az Örmény állami akadémiai kórus, a Szovjetunió Művésze címet viselő Hovhannes Chekijyan vezetésével szintén ott lesz az eseményen, közölte Szocsi város vezetésének Kulturális osztálya.
---
Törökország éberen várja Chirac örményországi látogatását
Jacques Chirac francia miniszterelnök szeptember 29-től lesz Örményországban. Látogatása alatt megtekinti az örmény népirtás áldozatainak emlékművét, s ezzel kárt okozhat a Törökország és Franciaország között fennálló kapcsolatban, közli a New Anatolian.
A miniszterelnök az „Örmény év Franciaországban” rendezvényen vesz részt és találkozik örmény partnerével, Robert Kocsarjannal. A két elnök megvitatja az örmény népirtás kérdését, a Hegyi-Karabah jövőbeli státuszát és a Jereván és Párizs közt fennálló kétoldalú kapcsolatokat.
---
Charles Aznavour nyitja meg Franciaországban az Örmény évet
Szeptember 30-án a jereváni Köztársaság téren a híres énekes, Charles Aznavour több más francia énekesek koncertet ad, amely egyben a franciaországi Örmény év megnyitója is. A francia vendégművészek neve még nem ismert. Az ülőhelyek ára 40-120 ezer dram között mozog, de a szabadtéri koncertet bárki megnézheti, közölte a Nemzeti év nonprofit szervezet.
Megjegyezzük, hogy Jacques Chirac francia elnököt is várják a rendezvényre. Megérkezésére Stepan Shakaryan népszerű francia dalokból komponál egyveleget.
---
Örményországi önkéntesek segítik munkánkat
Az Örmény Kultúráért Alapítvány bemutatta azokat az önkénteseket, akik az Ifjúsági Kezdeményezés Program keretében érkeztek Örményországból. Főként az alapítvány tevékenységében segédkeznek, úgy a kétnyelvű (örmény-magyar) Armenia magazin kiadásában, mint Az Örmény Kultúráért Alapítvány honlapjának szerkesztésében, valamint különböző események szervezésében. Ezen kívül az örmény nyelvet is tanítják az itteni örmény családok gyermekeinek. Az önkéntesek részt vesznek a magyarországi örmény fiatalság hálózatának munkájában.
Ebben a „kultúrális cserében” a fiatal lányok tanulni fogják a magyar nyelvet, közreműködnek a magyar életben és kultúrában. Kapcsolatokat alakítanak ki magyar és más országbeli fiatalokkal az ifjúsági klub keretében. Megismerik Magyarország csodálatos szegleteit a számos ünnepség és esemény során, amelyeket szerte az országban szerveznek. Magyarországi tapasztalataikból sokat gyarapszanak.
---
Baráti megbeszélés Budapesten és Dorogon
A HOMENETMENT magyar, osztrák és Egyesült Államokbeli osztályainak tagjai Budapesten üléseztek 2006. augusztus 5-én.
A megbeszélés célja a cserkész tevékenységek előkészítésének szervezése a magyar és osztrák ifjúság számára, a Homenetment angliai szervezetének tapasztalt oktatóinak segítségével. Az első találkozót szeptember 15-16-án tartják, a későbbiek helyét és időpontját Bécsben határozzák meg.
A budapesti megbeszélés Dorogon folytatódott.
A helyi örmény kisebbség vezetője, Djotyan Gagik volt a házigazda. A megbeszélés örmény nemzeti ételekkel megrakott asztal körül folytatódott meleg és baráti hangulatban. Az ételeket Djotyan Gagik és családja készítette el aprólékos gonddal, és módfelett jól sikeredtek. A vendégek épp a készülő ételek felséges illatára érkeztek. A vacsorát magyar bor kísérte, a vendégek külön örömére.
 |
 |
Harry a fotós megpróbálta lencsevégre kapni a legjobb pillanatokat. |
---
Az Amerikában élő
örmények méltatlankodnak az USA kormányánál, hogy az USA támogatja a török
politikát
/PanARMENIAN.Net/
Az amerikai Örmény nemzeti bizottság
(ANCA) hivatalosan levelet intézett az USA Külügyminisztériumának kísérletei
ellen, amelyek arra irányultak, hogy megelőzzék az örmény genocídium jóváhagyását.
A Kongresszus határozatával szeptember 15-én a Képviselőház Külföldi kapcsolatok
bizottsága 2 genocídiummal kapcsolatos törvényjavaslatot fogadott el,
amelyeket előzőleg bemutattak a plenáris ülésnek. A Külügyminisztérium
ezt követően levelet intézett a Kongresszushoz, hogy ne engedje át a határozatokat.
Az USA külügyminiszteréhez, Condoleezza Rice-hoz intézett válaszlevelében
az ANCA elnöke méltatlankodását és felháborodását fejezte ki az USA kormányának
politikája ellen, amely támogatja Törökországnak az örmény genocídium
tagadására irányuló törekvéseit.
---
Törökország teljesített
egy EU feltételt
/PanARMENIAN.Net/
A török parlament törvényt fogadott
el, amely bővíti az ország nem muzulmán közösségeinek tulajdonjogait.
Így Ankara teljesítette az EU egyik feltételét a nemzeti kisebbségek jogvédelmére
vonatkozóan. Az Elnök által aláírásra kerülő új törvény a görög, az örmény
és a zsidó közösségek részére lehetővé teszi, hogy visszaköveteljék a
török kormány által 1974-ben kisajátított tulajdonaikat – jelenti a Mediamax.
---
KARS KORMÁNYZÓJA A PRO ARMENIA VEZETŐJE TÖRÖKORSZÁGBAN
Jereván, augusztus 18. ArmInfo.
Kars kormányzója, Naif Ali Bey-oglu vezeti a Pro Armeniát Törökországban, mondta a Trend hírügynökségnek a Karsban székelő azerbajdzsán konzul, Hassan Zeynalov.
A konzul véleménye szerint Kars kormányzója még mindig az örmény-török határ megnyitása ellen van a nacionalisták nyomására.
Megjegyezzük, hogy Kars kormányzója korábban azt javasolta Ankara tisztségviselőinek, hogy szüntesse meg a blokádot Örményország ellen. Azt mondta, hogy Kars gazdasági problémái, a tömeges elvándorlás főleg az örmény blokáddal hozhatók kapcsolatba.
---
AZERBAJDZSÁN KIDOLGOZTA AZ INFORMÁCIÓS HÁBORÚ PROGRAMJÁT
Jereván, augusztus 17. ArmInfo.
Külföldön dolgozó azeri riporterek találkozójára kerül sor Bakuban, informálta a Trend hírügynökséget Nazim Ibrahimov.
N. Ibrahimov szerint a bakui tisztségviselők úgy tartják, hogy számos országban, főleg Franciaországban és az USA-ban Azerbajdzsán elveszti az információs háborút Örményországgal szemben. Az azerbajdzsán miniszterelnök, Ilham Alijev rendeletére egyes országokban lobbizó és propagandista szervezeteket alapítanak. Az Örmény Nemzeti Televízió ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy Európa Örményországgal szembeni rokonszenve azon az akaraton alapul, hogy megvédjék az igazságot és a történelmi valóságot. Sokak úgy tartják, hogy Azerbajdzsán információs háborús projektje ugyanolyan eredményekkel fog járni, mint a Karabah elleni katonai hadjárat.
---
Az azeriek Angliában weboldalt működtetnek a karabahi konfliktusról
2006. 08. 09. PanARMENIAN.Net
Angliában a www.karabakh.co.uk weboldalon karabahi konfliktusról tájékozódhatnak, mondta Talekh Heydarov, a London-Azerbajdzsán Társaság elnöke. A weboldal „teljes információt” közöl a Hegyi-Karabahi konfliktusról, Karabah történelméről, neves személyiségeiről, sok fényképet és videófelvételt is közzétesz. „Meg kell említeni, hogy az örmény lobby több, mint száz éve él és dolgozik Angliában. Jóval erősebb, mint az azeri lobby, de az elmúlt 10-15 évben azt láthatjuk, hogy a briteknek az Azerbajdzsánról alkotott véleményük egyre jobb lesz. Az információ a fegyverünk, mondta Heydarov. Hozzátette még, hogy a London-Azerbajdzsán társaság folyóiratot is kiad „Azerbajdzsán jövőképe Angliában” címmel, amelyben Azerbajdzsán politikájáról, gazdaságáról, kultúrájáról és történelméről olvashatnak az érdeklődők – jelentette a Trend hírügynökség.
---
Az orosz légiirányítási szolgálat augusztus 14-től nem áll az Armavia repülőgépek rendelkezésére
2006. 08. 04. PanARMENIAN.Net
Az orosz légiirányítási szolgálat augusztus 14-től az orosz légtérben nem áll az Armavia légitársaság repülőgépeinek rendelkezésére, jelentette be újságíróknak az Orosz Szövetségi Légiirányítási Szolgálat képviselője. A Szövetségi Légiirányítási Szolgálat magyarázata szerint 2006. február 17-én az Armavia vezetőitől megkapták az Armavia adósságának kifizetésére vonatkozó ütemtervét, mely következtében a normál fizetési rend felborult. És erre is számos feljegyzés és figyelmeztetés után került sor. A jelentés aláhúzza, hogy az Armavia repülőgép május 3-i lezuhanása után a cég hirtelen csökkentette a beütemezett fizetéseket és új részletfizetést kért.
A jelentés közli továbbá, hogy az Örmény Légitársaságnak - amely 2001. augusztusáig Örményország megbízott szállítója volt - még mindig több, mint 2,5 $ adóssága van.
Az Armavia augusztus 4-i közleménye szerint viszont minden pénzügyi követelést teljesítettek. „Minden fizetési kötelezettségünket a az ütemterv szerint teljesítettük, az összegek nemsokára beérkeznek. Az összes további befizetés is az ütemterv szerint fog történni.” – mondta az Armavia hivatalos közleménye, amelyet a cég vezérigazgatója, N. Belluyan írt alá.
---
A Miss Kaukázus 2006 szépségversenyt Örményországban és Karabahban tartják
Jereván, augusztus 09. ARMENPRESS
A „Miss Kaukázus 2006” szépségverseny ebben az évben Hegyi-Karabahban és Örményországban kerül megrendezésre. A fő eseményekre szeptember 2-án, a jereváni Nemzeti Balett és Operaházban, a „Béke a Kaukázusban” jelszó alatt kerül sor. Arman Antonian, a „Miss Kaukázus 2006” szervezési bizottságának elnöke elmondta az Armenpressnek, a verseny fő célja a Kaukázus népének „egy általános gyökér alatti összegyűjtése, emellett minden egyes nemzet szépségének propagálása, kultúrájának és színeinek bemutatása”.
---
Örményország a 79. a szabad országok között
2006. 08. 07. PanARMENIAN.Net
A 2006. évi „A világ szabad országai” index az országokat a legszabadabbaktól a legkevésbé szabadokig rangsorolja, négy szabadságmutatót egybeötvözve. A mutatók a következők voltak: A Heritage Alapítvány/Wall Street Journal, a Frasier Intézet/Cato Intézet, a Szabadság Ház, valamint a Határok nélküli riporterek. Az országokat három kritérium szerint osztották fel: egyéni szabadság, gazdasági szabadság és az állam mérete/adózás, majd átlagolták az adatokat. Az index szerint a legszabadabb régió Európa és a legszabadabb ország Észtország. A kutatók azt mondják: „A világ nem szabad”.
A Szovjetunió szétmarcangolt holtteste a Balti államokkal ott van az első 25 között a listában: 1. Észtország, 16. Litvánia és 21. Lettország, akik felvállalták a szabadpiaci liberalizmust, míg szomszédjuk Belorusszia a 153., az ázsiai országok pedig, mint Türkmenisztán a 154., Üzbegisztán a 152. helyen állnak. Örményország a 79., Oroszország a 124., Kazahsztán a 132., Tadzsikisztán a 141., Azerbajdzsán pedig a 137. helyen áll és vívja harcát a Szovjetunió felbomlása utáni világban.
---
Felfüggesztették az örmény konyak nagykereskedelmi engedélyét Oroszország felé
2006. 08. 09. PanARMENIAN.Net
Felfüggesztették a P. R. Rus, a francia Pernod Ricard leányvállalata nagykereskedelmi engedélyét, jelentette be a Fogyasztói Jogok Felügyeletének moszkvai fiókja a web-oldalán. A P. R. Rus a jereváni Konyakgyárban előállított termékek, valamint néhány világmárkájú konyak és szesztermék kizárólagos szállítója. A Moszkvai Fogyasztói Jogok Felügyelete júliusban végzett ellenőrzést, mely eredményeképpen négy szesz-szállító, így a P. R. Rus nagykereskedelmi engedélyét is felfüggesztette, jelentette be a Kommersant c. újság.
Az ellenőrző testület által bejelentett indok „az egészségügyi előírások megsértése” volt. Furcsa egybeesés, hogy az összes megbüntetett cég grúz és moldovai borok nagy importőre volt. A Pernod Ricard tulajdonában van pl. a Cahetian GWS borászat, amely az orosz piacra gyárt. A P. R. Rus esetében a probléma gyökere, hogy vezető helyen áll az orosz piacon a minőségi szesz területén. A Business-Analitika szerint a Pernod Ricardé a whisky piac kb. 22 %-a, a konyak piac kb. 12,5 %-a, és a francia konyak 12 %-a. A tequila piacon 40 %-kal van jelen.
Továbbá, a P. R. Rus a jereváni Konyakgyár kizárólagos kiszállítója. A konyakgyár a Pernod Ricard tulajdona. A cég az örmény konyak piacának 55 %-át mondhatja magáénak Oroszországban. Ezért-e vagy sem, a hivatalnokokat arra ösztönözték az eredmények, hogy hasznot húzzanak az import szesz kríziséből és még olyan nagyokra is nyomást gyakoroljanak, mint a Pernod Ricard.
---
Az OSCE MG céljai és az ütköző felek a konfliktus magját illetően nem értenek egyet
2006. 08. 09. PanARMENIAN.Net
A megállapodásra vonatkozó tervek és a tárgyalások formája nem célozza a konfliktusok hosszú távú megoldását, mondta Arman Melikjan, az elnök külpolitikai tanácsadója a PanARMENIAN.Net-nek adott nyilatkozatában: „A közvetítők és a konfliktusban érintett felek a konfliktus magját különbözőképpen értelmezik. A felek által elutasított javaslatokat nézve nincs értelme megvitatni velük, melyik lett volna a jobb. A kommunikáció újrafelvétele és a határok megnyitása nem oldja meg a konfliktust, továbbá nem fog garantálni jelentős gazdasági haladást. Azt mondják, ha elfogadja a javaslatot, Örményország fejlődni fog és áramlani fognak a beruházások. Egyáltalán nem így lesz. Az ország maga kell, hogy fejlődjön. Az emberek Nyugaton számolják a pénzüket és annyit fognak adni, amennyi lényegében biztosítja az érdekeiket.”
---
A Kilikia hajó Nyizsnij Novgorodba érkezik
2006. 08. 03. PanARMENIAN.Net
Az Örményországban a XIII. századi minta szerint készült Kilikia hajó ma érkezik Nyizsnij Novgorodba. A hajó annak a darabnak a pontos példánya, amelyen a kilikiai hajósok hajóztak a XI-XII. században. Ashot Manukjan, az Örmény Nagykövetség oroszországi rendkívüli követe és meghatalmazott minisztere is itt lesz, amikor a hajó megérkezik.
A hajó a Velence-Amszterdam útvonalon haladt, megkerülte Spanyolországot és Franciaországot és ellátogatott Szentpétervárra. Útja vége Oroszországon keresztül vezet, s annak szentelik, hogy Oroszországban hivatalosan deklarálták: ez az év Oroszországban Örményország éve lesz.
---
Örményország lakóinak száma 3,2 millió
2006. 08. 03. PanARMENIAN.Net
2006. július 1-én Örményország lakóinak száma 3 millió 219,4 ezer fő volt, 2005. július 1-én pedig 3 millió 215,8 ezer főt regisztráltak – közölte az Örmény Nemzeti Statisztikai Hivatal. A jelentés szerint a népesség 0,2 ezerrel nőtt, a 2006 elején mértekhez képest. A népességből 1,5 millió férfi és 1,6 millió nő, 600,3 ezer gyermek, ezen belül 349 ezer fiú és 315,5 ezer lány.
---
A legendás francia futballista, Michel Platini Örményországba érkezik
Jereván, augusztus 2. ArmInfo
A legendás francia futballista, Michel Platini, a Francia Futballszövetség alelnöke, a FIFA és az UEFA Végrehajtó Bizottságának tagja a mai napon hivatalos látogatásra Örményországba érkezik.
A látogatást Ruben Havrapetijan, az Örmény Futballszövetség elnöke kezdeményezte. A látogatás során Platini úr számos ünnepségen, többek között Jereván Avan és Kanaker-Zeytun városrészeiben két focipálya megnyitásán vesz részt.
Emlékeztetőül - Örményország részt vesz az UEFA fejlesztési programjában és 1 millió svájci frankot kap támogatásként. Az összeg elnyerésének feltétele, hogy legalább 40 műfüves futballpályát építsenek és adjanak át.
Michel Platini örmény intézmények és szociális szervezetek képviselőivel is találkozik.
---
Ankara újra arra törekszik, hogy félrevezesse Európát Örményország felé tanúsított ellentmondásos politikájáról
2006. 06. 02. - EUROPEAN ARMENIAN FEDERATION
A török kormánytól származó forrásokon alapuló, a török média által terjesztett cikkek szerint „titkos tárgyalások” folynak Örményország és Törökország között, amelyek a két ország közti kapcsolat normalizálására irányulnak. A török kormányhoz közel álló források szerint a kormányszóvivő, Namik Tan kijelentette, hogy Törökország folytatni kívánja erőfeszítéseit az Örményországgal való kapcsolatok normalizálására.
Az Európai Örmény Szövetség felidézi, hogy minden évben, amikor az EU méltatja Törökország pályázását, Ankara újraéleszti törekvéseit, hogy dezinformálja és dezorientálja az európai közvéleményt az Örményország felé irányuló valódi szándékairól és politikájáról.
„Kétségünk nincsen, hogy a két ország küldöttei közti találkozó létrejöhet, de nyilvánvaló, hogy – ahogy a múltban is volt – nem lesz tényleges előrehaladás, amíg Törökország alapvetően át nem alakítja politikáját Örményország irányában.” – mondta Hilda Choboian, az Európai Örmény Szövetség elnöke.
A Szövetség megjegyzi, hogy Törökország folytatja Örményország blokádokkal való fojtogatását, átfogó stratégiát folytat Örményország nemzetközi elszigetelésére, makacsul ragaszkodik politikai kampányának meghosszabbításához, mely során tagadja az örmény népirtást.
„Ugyanúgy, mint a hírhedt Erdogan javaslat a „történelmi bizottság” megalapítására – ez az új törekvés keveset tesz azért, hogy álcázza Törökország háborús magatartását Örményország irányában, vagy azt az óhaját, hogy Örményországot „túszországnak” kezelje” – folytatta Tchoboian.
Az Európai Örmény Szövetség sürgeti az európai hatóságokat, hogy ítéljék el Törökország arra vonatkozó törekvéseit, hogy félrevezesse és összezavarja a nemzetek európai családját az Örményországgal való igazi hozzáállását illetően.
„Ha Törökország valóban az EU tagja kíván lenni, meg kell tennie azokat a lépéseket, amelyeket a világ elvár tőle –beleértve az örmény népirtásért való állami felelősség és az Örményország elleni blokád felállításának elismerését is” – összegezte Tchoboian.
---
Párizs büntetné az örmény népirtás tagadását
2006. május 18. pda/MTI/hirado.hu
Törökország gazdasági büntetőintézkedésekkel fenyegette meg Franciaországot arra az esetre, ha elfogadja az új határozatot.
Büntetné az örmény népirtás tagadását a francia parlament egy törvénytervezete, amelynek elfogadását csütörtökön formai okokra hivatkozva novemberre halasztották.
A szocialisták által beterjesztett indítvány azt az 1981-es határozatot váltaná fel, amely népirtásként bélyegezte meg az örmények oszmán birodalomban történt lemészárlását 1915-ben.
Az új határozat nem csupán genocídiumként ismerné el a történteket, hanem egy évig terjedő börtönnel és 45 ezer euróig terjedő pénzbírsággal büntetné a népirtás megtörténtének tagadását.
Törökország gazdasági büntetőintézkedésekkel fenyegette meg Franciaországot arra az esetre, ha elfogadja az új határozatot. Vélhetően erre is tekintettel Jacques Chirac elnök arra kérte a képviselőket, hogy "higgadtan és felelősségteljesen" döntsenek az ügyben.
A bal- és a jobboldal egymást hibáztatja azért, hogy formai okokból novemberre kellett halasztani a határozathozatalt
---
Félévnyi kaland Magyarországon - biztonságban
Kreol bőr, tiszta vonások, megfontolt tekintet. 20 éves fiú, vagy inkább fiatalember, egyre több élettapasztalattal. Mentora, Akopján Nikogosz szerint komoly felelősségtudattal. Szuren fél éve jött Magyarországra az Európai Unió által finanszírozott Európai Önkéntes Szolgálat keretében, hogy az Örmény Kultúráért Alapítványnál végezzen önkéntes munkát.
Hogy érezted magad Magyarországon? – kérdeztem Szurent magyarul.
-
Jól. – hangzott mosolyogva a válasz.
-
Bővebben?
-
Nagyon jól. – felelte nevetve. – Aha, gondoltam, a magyar humor már jól megy neki.
-
Hogy sikerült ennyire jól megtanulnod magyarul? – kissé zavartan elmosolyodott és ránézett mentorára. Azt hiszem, kicsit gyorsan beszélek… végül interjúnk kissé kacifántosra sikeredett, hiszen magyarul, angolul és örményül beszélgettünk.
-
Szerencsére a fogadó szervezetem talált egy olyan magyar tanárt, aki angolul és oroszul is kiválóan beszél, úgyhogy így tanított engem magyarul. Ha a magyarázatot nem értettem angolul, akkor elmondta oroszul. Szép nyelv a magyar, de nagyon nehéz.
-
Hogy tetszett az itteni élet? Mi volt a feladatot az alapítványnál?
-
Nagyon tetszett minden. Sokrétű munkát végeztem, amely biztosította a változatosságot. Kipróbálhattam magam szerkesztőként, újságíróként az Armenia-nal, illetve az Alapítvány weboldalán. Márciusban Győrben örmény bált szerveztünk – ennek az előkészítésében és a lebonyolításában is részt vettem. Segítettem egy Magyarországon tartózkodó örmény szobrász- és festőművész kiállításának megszervezésében. Országos színtű rendezvények lebonyolításában is segédkeztem: március 15-én a magyar szabadságharcra emlékeztünk, illetve április 24-én az örmény népirtás évfordulójára. Örmény származású gyerekeknek segítettem a nyelvtanulásban és az örmény hagyományok felelevenítésében és megőrzésében. A Veszprémi Egyetemen, pedig 5-7 fős csoportot ismertettem meg a nyelvünkkel és hagyományainkkal. Nagyon élvezték! De nemcsak kulturális feladataim voltak: például Balatonedericsen, ahol az alapítvány táborokat szokott szervezni örmény gyerekeknek, fákat ültettünk. Az iroda, ahol időm nagy részét töltöttem, nagyon szép, és jól felszerelt, így könnyű volt dolgozni. Ráadásul a városközpontban van!
-
Apropó! Biztos sok helyen jártál. Milyen benyomásokat szereztél?
-
Veszprémet nagyon szeretem! Nagyon sok embert megismertem, akik nagyon kedvesek voltak velem. Sok barátot szereztem. Kedves, vendégszerető város. És persze nagyon szép! Győrben és Esztergomban viszont már nem éreztem annyira jól magam. Talán, azért mert az ottani programok nagyon zsúfoltak és rövidek voltak. Nem tudtam megismerni az embereket és ők sem engem. Budapesten is sokat jártam. Nagyváros, de kellemes emlékeim maradtak.
-
Például?
-
Ott tartották az egyik találkozót a Magyarországon önkéntes szolgálatot teljesítő fiataloknak. Jó volt találkozni „sorstársakkal”, akik hasonló körülmények között kerültek ide. A találkozó során felfedeztük Budapestet és ellátogattunk egy tánciskolába, ahol magyar táncokat tanultunk. És aztán sok itt élő örménnyel is találkoztam. Ők kicsit enyhítették a honvágyamat. Gyakran meghívtak magukhoz, napokat töltöttünk együtt és közös programokat szerveztünk. Egyáltalán nem éreztem magam egyedül.
-
Hogy jöttél ki az alapítvány munkatársaival?
-
Nagyon jól! Niko nagyon sokat segített. Eredetileg nem ő volt a mentorom, de végül annyira jól kijöttünk, hogy bármilyen kérdésem, problémám adódott, mindig őt hívtam és ő készséggel segített. Nemcsak a munkában támogatott, hanem a beilleszkedésben is. Ő mutatott be szinte mindenkinek, szervezte a szabadidős programokat. megismertem a családját, akik nagyon kedvesen fogadtak. Gyakran velük töltöttem a hétvégéket. Ha hazamegyek, továbbra is tarjuk majd a kapcsolatot.
-
Ez biztos így lesz! – szólt közbe a sokat emlegetett Niko. – Szurennel nagyon jó volt együtt dolgozni, mindig pontosan elvégezte a rá szabott munkát. Nagyon megbízható és felelősségtudatos fiú. Nem akartuk leterhelni, ő mégis mindig sok felelősséget vállalt, de amit vállalt, azt teljesítette is. Emellett emberileg is remekül kijöttünk. Nyitott, őszinte és alkalmazkodó fiú és nagyon jó barát. Ahogy ő is elmondta, gyakran töltötte a családommal az időt. Igyekeztünk a lehető legjobb körülményeket megteremteni a számára: programokat szerveztünk neki és próbáltuk minél több itt élő örménnyel megismertetni.
-
Milyen hatással volt az alapítvány életére?
-
Nagyon hasznos volt! Egyrészről persze Szuren a mindennapi munkában is jelentős segítségnek bizonyult, de ami még fontosabb, hogy az alapítvány céljait még könnyebben sikerült így teljesíteni, hiszen az örmény nyelvet, az örmény kultúrát Szurenen keresztül nagyon könnyű volt átadni a fiataloknak. Az egyetemen több fiatal érdeklődését is felkeltette kultúránk iránt. A gyerekek, akikkel foglalkozott még közelebb kerültek gyökereikhez. Mindig sikerült neki megteremtenie a baráti hangulatot.
-
Hogyan értékelitek magát az Európai Önkéntes Szolgálatot az elmúlt fél év tükrében?
-
Nagyon nagy felelősség ilyen hosszú időre fogadni egy idegen fiatalt: nemcsak a napi 6-8 óra munkát kell biztosítani számára, hanem éreznie kell a nap 24 órájában, hogy nincs egyedül, nem unatkozhat, és nem érezhet leküzdhetetlen honvágyat. Emellett a lelki és szellemi fejlődésének gondoskodása is sok energiát és felelősséget igényel. Úgy érezzük, sikerült olyan környezetet biztosítani, amelybe hamar beilleszkedett és jól érezte magát.
-
Hogyan tovább, ha Szuren hazamegy?
-
Folytatjuk az Európai Önkéntes Szolgálatot, mint küldő és fogadó szervezet egyaránt. Több magyarországi fiatal jelezte, hogy szeretne kimenni külföldre ennek a programnak a keretében, és mi igyekszünk nekik segíteni, amiben csak tudunk. Szuren távozása után, júliusban, pedig két leányzót fogadunk, szintén Örményországból, akik fél évet fognak eltölteni nálunk. Reméljük, hogy az ő itt tartózkodásuk is ugyanolyan sikertörténet lesz, mint Szurené!
---
A Szocsi repülőtér igazgatósága - aggódva az önbíráskodás miatt – rejtegeti a katasztrófa éjszakáján szolgálatban levő diszpécsereket
SZOCSI, 2006. MÁJUS 5. ArmInfo.
A Szocsi repülőtér igazgatósága rejtegeti azon alkalmazottait, akik az Armavia repülőtársaság Fekete-tengerbe zuhant A-320-as gépének katasztrófája idején szolgálatban voltak. Az orosz ”Zsizny” c. újság szerint a rendőrség és a Szocsi szervek önbíráskodástól tartanak.
Ugyanakkor az Orosz Föderáció szakminisztériuma nem reménykedik, hogy előkerül az A-320-as légibusz „fekete doboza”, amely felfedné a tragédia okát. Jelenleg 123 repülőgéproncs darabot találtak meg. A mentésen dolgozók más számos országhoz fordultak, hogy adjanak megfelelő eszközöket, felszerelést a fekete doboz kiemeléséhez. Az orosz „Katran” hajó már megérkezett a tragédia színhelyére, mélytengeri kutatófelszereléssel a fedélzetén, amely 600 méter mélységben is működik. Emlékezetes, hogy az A-320-as május 3-án éjszaka, az adleri repülőtérre való leszállás során zuhant le. 105 utas és 8 fő legénység hunyt el.
---
Az Armavia-nak a belgiumi repülőgépjavító üzemben tegnap kiégett a-320-as utasszállító repülőgépe a tartalék gép volt
JEREVÁN, 2006. MÁJUS 6. ArmInfo.
Az Armavia-nak a belgiumi repülőgépjavító üzemben tegnap kiégett A-320-as utasszállító repülőgépe a tartalék gép volt – tudta meg tegnap az ArmInfo tudósítója a cég sajtószolgálatától.
A hírforrás adatai szerint a repülőgépet nem használták repülésre, és nem szerepel a repülőtársaság nyári menetrendjén. Az A-320-as május 4-ről 5-re virradó éjjel égett ki a „Sabena-Technik” repülőgépjavító üzemben. A hírforrás megerősítette, hogy az ArmAvia az összes járatát a menetrend szerint teljesíti. A sajtószolgálaton megerősítették, hogy a Belgiumban kiégett A-320-as szintén biztosítva volt, a biztosítás összegét és az egyéb részleteket viszont nem fedték fel. A hírforrás elzárkózott annak közlésétől is, hogy az ArmAvia repülőgépparkjában még hány gép maradt.
---
Örményországban ma gyásznap van
JEREVÁN, 2006. MÁJUS 6. Arminfo.
Ma Oroszországban és Örményor5szágban gyásznap van, amelyet a két köztársaság elnnöke, Vlagyimir Putyin és Robert Kocsarján hirdetett ki az Armavia repülési társaság A-320-as gépének lezuhanása után. Örményországban a gyász 2 napos (május 5-6.), Oroszországban május 5-e.
Robert Kocsarján elnök utasításának megfelelően Örményország területén az összes nemzeti lobogót félárbocra engedik. A kulturális intézmények nem szerveznek szórakoztató programokat, a műsorközlő szervek nem sugároznak vidám műsorokat. Az Örmény Apostoli Egyház templomaiban ezen a napon az egész világon gyászmiséznek. A gyászünnepségek az Orosz Föderáció egész területén folynak. Május 5-én és 6-án az Örmény Külügyminisztériumban és a külföldi diplomáciai képviseleteken 12-15 óra között gyászújságot nyitnak.
Emlékezetes, hogy a május 3-án éjszaka a Jereván-Szocsi járatot teljesítő A-320-as utasszállító repülőgép az adleri repülőtérre történő leszállás során lezuhant. 113 személy – köztük 105 utas és 8 fő legénység – meghalt.
---
77 örmény és 28 orosz állampolgár volt a lezuhant Armavia repülőgépen
JEREVÁN, 2006. MÁJUS 3. ArmInfo.
77 örmény és 28 orosz, többségében örmény származású állampolgár volt az Armavia A-320-as típusú repülőgépének fedélzetén, amikor a gép ma éjjel Szocsitól 5 km-re lezuhant – mondta az Örmény Polgári Repülési Hivatal elnöke, Artem Movsissjan.
Összesen 113 személy volt a gép fedélzetén, de csak 18 holttestet találtak meg.
Movsissjan tájékoztatása szerint a gép éjjel 01:47-kor szállt fel Jerevánból. A Grúzia feletti rossz időjárás miatt a kapitány úgy határozott, hogy visszatér Jerevánba, a repülésirányító azonban azt mondta, hogy az idő javult és a gép Szocsiban leszállhat. 03:15-kor a gép eltűnt.
Az előzetes információk szerint a gép a rossz idő miatt zuhant le, de a végső választ csak a vizsgálat adhatja meg. Movissjan úgy nyilatkozott, hogy a gép felszállás előtt normál műszaki állapotban volt és a 10 tonna üzemanyag elegendő lett volna a Jerevánba való visszatéréshez – Jerevántól Szocsiig a gép csak 3,5 tonna üzemanyagot fogyaszt. Movissjan azt mondta, hogy az A-320-ast 1995-ben gyártották és biztonságos volt.
Ma az örmény elnök találkozót hívott össze és utasításokat adott a megfelelő szerveknek. Egy másik Armavia repülőgép a rokonokkal és a szekértőkkel ma reggel Szocsiba repült.
---
Az Armavia A-320-as utasszállító repülőgépe Szocsi közelében lezuhant
JEREVÁN, 2006. MÁJUS 3. ArmInfo.
Az Armavia (Örményország) A-320-as repülőgépe Szocsi közelében (Oroszország) ma 03.38 órakor lezuhant. Az Örmény Polgári Repülési Hivatal sajtótitkára, Gayane Davtjan közlése szerint a gép 105 utassal a fedélzetén Jerevánból Szocsiba tartott. Szocsi közelében a rossz időjárás miatt a legénységet utasították, hogy tegyen még egy kört, aztán a gép hirtelen eltűnt. Kisvártatva a tengeren megjelentek a gép roncsai.
Az előzetes információk szerint az összes utas és a személyzet – 65 férfi, 36 nő, 6 gyermek és 8 pilóta meghalt.
Davtjan elmondta, hogy 9 fő szakértő Szocsiba indult a szerencsétlenség körülményeinek kiderítésére.
---
A lezuhant Armavia repülőgép 18 utasának holttestét megtalálták a Fekete-tengerben
JEREVÁN, 2006. MÁJUS 3. Arminfo.
Az Armavia repülési társaság (Örményország) lezuhant A-320-as gépének utasai közül 18 utas holttestét találták meg a Fekete-tengerben, jelentették orosz hírforrások. Roncsokat, testrészeket és csomagokat is találtak. A repülőgép 300 méter mélyre zuhant le a tengerbe.
A repülőgépet az Airbus Industry, a legnagyobb európai konszern gyártotta 1987-ben, rövid- és középtávú repülésekre. Első útja 1987. február 22-én volt.
A kutatás folyik. A repülőgép kényszerleszállást hajtott végre és lezuhant. Jerevánból Szocsiba tartott és 02:15-kor tűnt el a radarképernyőkről. Szocsi ügyészsége „a repülés szabályainak megsértése” vádpontban indított eljárást.
---
Az örmény elnök részvétét fejezte ki a mai légikatasztrófában elhunytak rokonainak és barátainak
JEREVÁN, 2006. MÁJUS 3. Arminfo.
Az örmény elnök, Robert Kocsarján mély részvétét fejezte ki az Armavia ma éjjel, Jerevánból Szocsiba tartó útján lezuhant repülőgépének fedélzetén levő és a baleset következtében elhunyt utasok és pilóták rokonainak és barátainak.
„Mélységes fájdalom fogott el, amikor hallottam az éjszakai katasztrófáról. Mély együttérzésemet szeretném kifejezni az elhunyt utasok és pilóták rokonai és barátai felé. Biztosíthatom, hogy az összes gyászoló család támogatást kap és hatóságaink mindent megtesznek azért, hogy kiderítsék a szerencsétlenség okát” – mondta Kocsarján.
---
Litvánia miniszterelnöke, Valdasz Adamkusz az örmény genocídium nemzetközi elismerésének kérdése kapcsán azt tanácsolja az örmény népnek, hogy ne hallgasson!
JEREVÁN, 2006. ÁPRILIS 26. ArmInfo
Litvánia miniszterelnöke, Valdasz Adamkusz az örmény genocídium nemzetközi elismerésének kérdése kapcsán azt tanácsolja az örményeknek, hogy „ne hallgassanak!”. Litvánia miniszterelnöke ma találkozott a Jereváni Állami Egyetem diákjaival, professzoraival és oktatóival, ennek során megvitatták a kérdést, hogy az örmény népnek fel kell vállalnia, hogy bebizonyítsa a világnak a genocídium tényét. Ennek kapcsán a litván miniszterelnök azt mondta, hogy az ilyen fogas kérdésre nagyon nehéz lenne valamit is tanácsolni. „Az egyetlen tanács, amit adhatok – ne hallgassanak, hogy a világ tudjon Önökről, és a helyes választ meg fogják kapni. Tegyék azt, amit szükségesnek tartanak. Úgy vélem, Önök helyesen járnak el.” – mondta V. Adamkisz. Emlékeztetünk, hogy Litvánia parlamentje elismerte az örmény népirtást. Arra a kérdésre válaszolva, hogy ez a körülmény bonyolultabbá teszi/e a litván-török viszonyt, Litvánia miniszterelnöke emlékeztetett arra, hogy a hivatalos Vilniuszt belpolitikájában és az országokkal való együttműködésben a kölcsönös tisztelet és a korrektség elve vezérli. Ezért, ha Törökországnak bármely kérdése merülne fel az örmény genocídium elismerésével kapcsolatosan, Litvánia emlékeztetni fogja Ankarát ezen elvekre.
Vilniusz ezen elvek alapján építi kapcsolatait Oroszországgal, mondta V. Adamkisz. Szavai szerint az országok között egyes kérdésekben lehetnek nézeteltérések, azonban azokat a fiatalság bevonásával meg kell oldani. „Ez az egyedüli útja a politika civilizációjának” – mondta Litvánia miniszterelnöke.
---
Litvánia miniszterelnöke: minden népnek joga van a szabadságra és a függetlenségre
JEREVÁN, 2006. ÁPRILIS 26. ArmInfo
„Minden nemzetnek és országnak, minden embernek joga van a szabadságra és a függetlenségre, területi identitásának megőrzésére – ezen nyugszik a nemzetközi jog”, jelentette ki ma Litvánia miniszterelnöke, Valdasz Adamkusz a Jereváni Állami Egyetem diákjaival és professzori, oktatói karával való találkozása során. ”Ami az Önöké, az az Önöké” – húzta alá válaszában, amikor az újságírók megkérték, értékelje a karabahi problémát. A litván elnök megjegyezte, hogy a megoldáshoz feltétlenül kell a párbeszéd. Ezzel kapcsolatban a litván állam feje felkérte a feleket, beszéljenek egymással. V. Adamkusz elismerte, hogy a helyes megoldás a kölcsönös megértés alapján születhet csak meg.
---
Örményország: az amerikai nagykövetségén fotókiállítás nyílt, amely a Törökország és Karabah területén levő örmény történelmi-kulturális emlékeket mutatja be
JEREVÁN, 2006. ÁPRILIS 26. ARMENPRESSZ
Örményország amerikai nagykövetségén április 24-én az örmény építészetet kutató társaság szervezésében fotókiállítás nyílt a Törökország és Nahicseván területén található örmény történelmi-kulturális műemlékek jelenlegi állapotának bemutatására. A kiállításon látottak egyenes következményei az örmény templomok és keresztkövek következetesen végrehajtott elpusztításának.
Amint arról az ARMENPRESSZ az Örmény Külügyminisztérium Információ és sajtó hivatalában tudósított, az említett szervezet a „Kulturális genocídium” jelszava alatt tevékenykedik és azért hozta létre a kiállítást, hogy felkeltse a nyilvánosság figyelmét arra, hogy meg kell védeni Örményország történelmi-kulturális örökségét.
---
Az azerbajdzsáni fél megsértette a tűzszünetet, örmény sorkatonák lőtt sebet kaptak
JEREVÁN, 2006. ÁPRILIS 26. ARMENPRESSZ
A mai napon 11.40-kor az azerbajdzsán fél megsértette a körzetben a tűzszünetet és Arut Manucsarjan, 1987-es születésű, szolgálatban levő sorkatona, Vajkszki csapat, a jobb vállán lőtt sebet kapott.
Amint arról az ARMENPRESSZ-nek Sz. Sahszuvarján, a Védelmi Minisztérium sajtótitkára nyilatkozott, április 25-én 20.40-kor a körzetben az Inzseváni csapat szolgálatban levő sorkatonái, Narek Ovanniszján és Gor Abramján szintén lőtt sebet kapott.
---
ROBERT KOCSARJÁN: A TÖRÖK FÉLNEK AZ 1915-ÖS ÖRMÉNY NÉPIRTÁSRA VONATKOZÓ TAGADÓ VÁLASZÁRA A LEGJOBB VÁLASZUNK AZ ERŐS ÁLLAMISÁG ÉS ÖRMÉNYORSZÁG FELVIRÁGOZTATÁSA
JEREVÁN, 2006. ÁPRILIS 24. ArmInfo.
Ma egész Örményország az 1915-ös év 1,5 millió örmény áldozatát gyászolja. Ezzel kapcsolatban Robert Kocsarján, Örményország miniszterelnöke nyílt levélben fordult a köztársaság polgáraihoz, amelyben kiemelte azon tényt, hogy Törökországot teljes felelősség terheli az örmény nép elleni bűntettéért. „A genocídiumot túlélő örmények azt követő élete ezen mészárlás súlyos következményeit hordozza.” – húzta alá R. Kocsarján.
A nyílt levél azt is tartalmazta, hogy az 1915-ös népirtás fájdalmát még az is fokozza, hogy Örményországnak harcolnia kell azért, hogy ezen történelmi tényt elismerjék és elítéljék.
”De mi folytatjuk és folytatni fogjuk ezt a harcot – jelentette ki Örményország miniszterelnöke – és különösképpen szeretnék köszönetet mondani azon országoknak, szervezeteknek és egyéneknek, akik támogatnak bennünket. Minden egyes elmúlt év nemcsak azt a tényt támasztja alá, hogy a genocídium elismerése az egész emberiség problémája, hanem azt is, hogy a továbbiakban ez segít a hasonló bűncselekmények megelőzésében.”
Felhívása végén R. Kocsarján aláhúzta, hogy az örmény nép nem szándékozik bosszút állni Törökországon. „Előretekintünk, mert a török félnek az 1915-ös örmény népirtásra vonatkozó tagadó válaszára a legjobb válaszunk az erős államiság és Örményország felvirágoztatása”
---
A MOSZKVAI METRÓBAN SKINHEADEK MINDENKI SZEMELÁTTÁRA MEGKÉSELTEK EGY ÖRMÉNY EGYETEMISTÁT
JEREVÁN, 2006. ÁPRILIS 24. ArmInfo.
Tegnap Moszkvában, a „Puskinszkaja” metróállomáson skinheadek a moszkvai metró több száz utasának szemeláttára megkéselték Vagan Abramjancot, a Moszkvai Államigazgatási Egyetem 17 éves örmény hallgatóját.
Amint arról az orosz híradás beszámol, a diák barátaival a Húsvét ünnepére tartott, amikor a metróállomáson váratlanul hét bőrfejű, magas csizmát viselő felnőtt támadt rá. A verekedés során a fiatalembert késsel mellbeszúrták. A súlyos sérülés következtében a fiú még a mentőorvosok megérkezése előtt meghalt. Az elhunyt barátja szintén komolyan megsérült, az arcát vágták össze. Őt a megérkező rendőrök mentették meg. Az ügyészség gyilkosság vádjával indított büntetőeljárást. A vizsgálat többféle változatot tekint át, ezek egyike a „nemzetiség elleni gyűlölet motiválta bűntett”. Ara Abramján, az Örmények Világszövetségének elnöke, az Örmények szövetségének vezetője kijelentette, hogy véleménye szerint az ilyen bűncselekmények növekvő száma annak köszönhető, hogy a hatalom és a társadalom büntetlenül hagyja a nacionalizmus megnyilvánulásait. Leszögezte – itt az ideje, hogy a társadalom levonja a következtetéseket és határozottan fellépjen ezen gonoszság ellen. „Oroszországban jelen van a fasizmus és egyre inkább fokozódik. A skinheadek tudják, hogy a hatalom tétlenül ül és tudják, hogy ez őket támogatja” – hangsúlyozta A. Abramjan.
Megjegyezzük, hogy a gyilkosság a „biztonsági oszlop” mellett történt, amelyen tudvalevő, hogy rendőrhívó gomb és felvevőkamera is van. A diákok azonban a zűrzavarban nem tudták megnyomni a hívógombot. Egyébiránt a gyilkosság előestéjén a városi földalattiban antiterrorista kiképzést tartott az MVD. A kiképzés után a városi földalatti vezetősége kijelentette, hogy „a moszkvai metró a világon a legbiztonságosabb”.
Mára ismertté vált, hogy Vagan Abramjánnak a moszkvai „Puskinszkaja” metróállomáson történt meggyilkolásának gyanújával őrizetbe vettek egy 17 éves moszkvai iskolásfiút. Oroszország jogvédő szervei tanúsították, hogy a gyanúsított már beismerő vallomást tett.
---
PBS: AZ AMERIKAI KÖZVÉLEMÉNYNEK
MEG KELL HATÁROZNIA AZ ÖRMÉNY GENOCÍDIUM
HELYÉT A VILÁGTÖRTÉNELEMBEN
JEREVÁN, 2006. 04. 14. ArmInfo.
Az amerikai közszolgálati televízió őszintén reméli, hogy az „Örmény népirtás” c. dokumentumfilm április 17-re tervezett bemutatása és az azt követő 25 perces vita – amelyben törökbarát történészek is részt vesznek – segít az amerikai közvéleménynek, hogy mélységében felismerhesse az örmény népirtás fontosságát és elhelyezhesse a világtörténelemben azokat az eseményeket, amelyet az örmény néppel történtek az Oszmán birodalomban. Az ArmInfo tudósítójának erről Jan McNamara, az USA közszolgálati televízió (PBS) testületi igazgatója nyilatkozott.
Szavai szerint a közszolgálati televízió küldetése abban nyilvánul meg, hogy felelős vitákat kezdeményezzen, amelyek a legösszetettebb problémákra is fényt derítenek. A PBS a világ számos országából kapott közleményeket, amelyek között mind jóváhagyók, mind pedig ellenzők is voltak az „Örmény népirtás” c. dokumentumfilm bemutatásával és az azt követő vitaműsorral kapcsolatosan.”Kitartunk amellett, hogy a nézőközönségnek két programot ajánljunk, amelyek – ahogy mi azt őszintén reméljük – segítenek az amerikai közvéleménynek abban, hogy megismerje a világtörténelem ezen fontos fejezetét” – mondta a PBS igazgatója. Hozzátette még, hogy a PBS az említett két programot a múlt hónapban javasolta a televízióállomásoknak. Az egyik vagy a másik program közvetítésére vonatkozó végleges döntést – a televíziós piac meghatározott körülményeinek figyelembe vételével – a helyi adók egyénileg hozzák meg.
Jan MacNamara kihangsúlyozta: a PBS az adott döntéssel feltételezi az Örmény népirtás olyan tényként való elismerését, amelyet több oldalról meg kell világítani és a történészek többségének oldaláról el kell fogadni.
---
KAREN AVANESZJANT MA NEM UTASÍTJÁK KI NAGY-BRITANNIÁBÓL AZERBAJDZSÁNBA
JEREVÁN, 2006. 04. 12. ArmInfo.
Örmény oldalról jelenleg sikerült elhárítani, hogy Karen Avaneszjánt Nagy-Britanniából Azerbajdzsánba utasítsák ki. Erről az ArmInfo tudósítójának az Örmény Külügyminisztérium sajtótitkára, Hamlet Gaszparján számolt be.
Emlékeztetőül: a 19 éves Karen Avaneszján három évvel ezelőtt érkezett Nagy-Britanniába, nem hivatalos kivándorlóként. Iskolába járt és állami támogatásból élt, ugyanis nem volt munkavállalási joga. K. Avaneszján vegyes házasságból származik - édesapja azerbajdzsán, aki elhagyta a családját, amikor fia még egészen kicsi volt. A fiatalember Nagy-Britanniában nem kapott menedékjogot. Mivel Amennyiben Karen Avaneszján a Népi Karabahban született, az angolok úgy döntöttek, hogy a fiú hazája Azerbajdzsán és Bakuba kell küldeni. A korábban már meghozott döntésnek megfelelően Karen Avaneszjánt a mai nappal, a London-Moszkva légijárattal kellett kiutasítani Nagy-Britanniából, Azerbajdzsánba.
Hamlet Gaszparján szerint K. Avaneszjánt a mai napon nem küldik Azerbajdzsánba, és a kérdés még megvitatás tárgya. Emlékeztetett: Örményország lépéseket tett arra vonatkozóan, hogy K. Avaneszjánt – ha ki kell utasítani – Jerevánba küldjék és ne Bakuba.
---
ÖRMÉNYORSZÁG KÜLÜGYMINISZTERE, VARDAN OSZKANJÁN ÉS SZÍRIA ELNÖKE, BASAR AL ASZAD KÉTOLDALÚ ÉS REGIONÁLIS KÉRDÉSEKET VITATTAK MEG
JEREVÁN, ÁPRILIS 10. ARMENPRESS.
Örményország külügyminisztere, Vardan Oszkanján és delegációja munkalátogatásra Szíriába érkezett. Az ARMENPRESS tudósítása szerint V. Oszkanján az Örmény Külügyminisztérium Információ és sajtó hivatalában találkozott Szíria külügyminiszterével, Ualid Mualimmal. A felek kétoldalú és regionális kérdéseket vitattak meg, nevezetesen tárgyaltak az örmény-szíriai együttműködésről a nemzetközi struktúrákban, beszéltek a karabahi szabályozási folyamatokról, az iraki helyzetről, az örmény-török viszonyokról, s egy sor más regionális problémáról.
---
CHARLES AZNAVOUR:
„ÖRÖMMEL LÁTOM, HOGY ÖRMÉNYORSZÁGBAN JAVUL AZ ÉLET”
JEREVÁN, ÁPRILIS 10. ARMENPRESS.
A mai napon Örményország elnöke, Robert Kocsarján fogadta a világszerte ismert francia sanzonénekest, a UNESCO jótékonysági nagykövetét, Charles Aznavourt. Charles Aznavour az „AIR FRANCE” légitársaság első járatával érkezett Örményországba. Amint arról az ARMENPRESS az elnöki sajtószolgálatban beszámolt, Robert Kocsarján meleg fogadtatásban részesítette a híres énekest és azt mondta, hogy a Charles Aznavournak évente legalább 1-2-szer el kell látogatnia Örményországba, s nemcsak Jerevánba, hanem a köztársaság más részeibe is el kellene jutnia, hogy megismerje egész Örményországot.
---
AZ ÚJ MAGYAR NAGYKÖVET ÁTADTA MEGBÍZÓLEVELÉT ÖRMÉNYORSZÁG ELNÖKÉNEK, ROBERT KOCSARJÁNNAK
JEREVÁN, ÁPRILIS 10. ARMENPRESS.
Arbát Szeke, Magyarország új nagykövete átadta megbízólevelét Örményország elnökének, Robert Kocsarjánnak. Amint arról az ARMENPRESS az elnöki sajtószolgálatban beszámolt, az államfő üdvözölte az új nagykövetet és kifejezte reményét, hogy örményországi diplomáciai küldetése során a nagykövet úr új lépéseket tesz a kétoldalú kapcsolatok kiszélesítése érdekében.
---
AZERBAJDZSÁN AZ SZMI-N KERESZTÜL KÍVÁN HATNI MAGYARORSZÁG NYILVÁNOSSÁGÁRA?
JEREVÁN, 2006. 04. 10. ArmInfo.
Magyar újságírók csoportja ismerkedő látogatást tett Azerbajdzsánban. Az azerbajdzsáni SZMI adatai szerint a látogatást a magyarországi Azerbajdzsán nagykövetség és a külföldi országokban élő azerbajdzsánokkal foglalkozó Állami Bizottság szervezte.
A látogatás során a Miniszterelnöki Hivatalban találkoztak a menekültekkel és a kényszerkitelepítettekkel foglalkozó Állami Bizottság, a Honvédelmi minisztérium, a Külügyminisztérium., a Kulturális és turisztikai minisztérium, a külföldi országokban élő azerbajdzsániakkal foglalkozó Állami bizottság, valamint az Állami olajcég képviselőivel. Az azerbajdzsáni tartózkodás során a magyar SZMI képviselői teljes mértékben beigazolták a meghívó felek reményeit és ígéretet tettek, hogy hazatérve mindenről beszámolnak. A látogatás eredményeiről szóló sajtókonferencián a „Szemle” c. újság szerkesztőbizottságának tagja, a Honvédelmi-tudományos társaság elnöke, Dr. Szandos László megjegyezte, hogy „mi meg akartunk ismerkedni az Önök országával és el akartuk vinni a magyar népnek az Azerbajdzsánról szóló igazságot.” „Részletes információt kaptunk az örmény-azerbajdzsán, népi-karabahi konfliktusról is, megismerkedtünk az idevágó anyagokkal, tanúi voltunk egyes keserű következményeknek. Április 5-én meglátogattuk a szabirabadszki, a biljaszuvarszki és az imislinszki kerületekben levő menekülttáborokat, hogy közvetlenül láthassuk azoknak az embereknek az életkörülményeit, akiket a konfliktus következtében elűztek az otthonukból. Itt találkoztunk kényszerkivándorlókkal, megismerkedtünk a sátorváros körülményeivel. Amit ott láttunk és hallottunk, teljesen más volt” – mondta a magyar újságíró. Kijelentette azt is, hogy „véleményünk szerint ezeknek az embereknek vissza kell térniük otthonaikba. Ez számukra rendkívül fontos. Ehhez pedig a konfliktust minél gyorsabban, igazságosan meg kell oldani.” „A látottakról méltó és részletes információkat fogunk a magyar nép, a nyilvánosság elé tárni.” – mondta az újságíró. A sajtókonferencián nem kerülték meg az azerbajdzsán katonatiszt, Ramil Szafarov kérdését sem, aki ellen jelenleg Budapesten bírósági eljárás folyik és ami alapján a magyar újságírókat meghívták Azerbajdzsánba.
Az azerbajdzsáni SZMI közlése szerint ezzel kapcsolatban megjegyezték, hogy a magyar bíróság független, és senki sem tud rá nyomást gyakorolni. Emlékeztetőül – R.Szafarov 2004. februárjában, budapesti angol nyelvtanfolyama során baltával kioltotta örmény évfolyamtársa, Gurgen Marganján életét. Az ügyész elvárása szerint R. Szafarovot gyilkosság bűntette miatt életfogytiglani szabadságvesztésre ítélik, kegyelemre csak 30 év után jogosult. Az ítéletet április 13-án teszik közzé.
---
Az isztambuli örmény közösség tagjainak száma csökkenőben
Jereván, Február 15, Armenpress.
Az isztambuli örmény közösség 70. 000-80. 000 főt számlál, és folyamatosan csökken. Annak ellenére, hogy itt örmény iskolák és templomok működnek, az örmény kisebbség az asszimiláció veszélyeinek van kitéve. Ruben Safrastian, a Keleti Tudomány Intézet török osztályárak vezetője kijelentette, hogy az isztambuli örmények már gyakrabban használják a török nyelvet, mint az örményt.
---
Egy azeri párt egy gyilkost nevezett ki az év emberének
Baku, Február 16., Armenpress:
Az Azerbajdzsán Nemzeti-Demokrata Párt (más néven a Szürke Farkasok) kinevezett egy gyilkost „Az Év Embereinek”. Egy online hírügynökség szerint, a párt megválasztotta Ramil Safarov-ot, egy azeri hadnagyot, aki 2004. februárjában brutálisan meggyilkolta örmény tiszt kollegáját, Gurgen Margariant, akivel egy NATO békefenntartó programon együtt vett részt Budapesten.
A magyar rendőrség szerint, Margariant alvás közben, egy kés és egy balta okozta sérülések miatt érte a halál. A budapesti rendőrök úgy nyilatkoztak, hogy a gyilkosság „szokatlanul kegyetlen” volt, hozzátéve: a sok késsel okozott mellkasi sérülésen kívül, az áldozat gyakorlatilag le volt fejezve”. Jelen pillanatban Safarov ügye folyamatban van Magyarországon. „The Day” a hírügynökség még hozzátette, hogy az Azerbajdzsán Nemzeti-Demokrata Párt kitüntetést adott Safarov családjának „az állam és nemzeti érdekek védelme” címén. Ugyanakkor Safarovot a párt tiszteletbeli tagjává választották.
---
Örmény kiállítás az Alexandria könyvtárban
Jereván, Február 13, Armenpress.
Február 5-én az egyiptomi Alexandria könyvtárban megnyitották a
jereváni Matenadaran Kézirat Intézet kiállítását, mely bemutatta a
középkori örmény kéziratoknak és -miniatűröknek kézi- és
fénymásolatait. A kiállítást Ruben Karapetian az Alexandria könyvtár
ügyvezető igazgatója, és egyben egyiptomi örmény nagykövet nyitotta
meg az örmény abc megalkotásának 1600.évfordulóján.
---
A francia államfő reménykedik egy végleges örmény-azeri békében
Jereván, Február 10, Armenpress:
A francia államfő, Jacques Chirac kijelentette, hogy komoly
esély van a Hegyi-Karabakh területi vita megoldására
Örményország és Azerbajdzsán között. Előzően, Chirac találkozott
külön-külön az örmény Robert Kocharian, illetve az azeri Ilham
Aliyev államfőkkel. A francia államfő szóvivője elmondta, hogy
Chirac reménnyel fogadta Aliyev-t és Kocharian-t a béke felé vezető
közös út megtalálását illetően.
---
Két birkózó kizárva a bajnokságból mert lekésték a súlymérést
Jereván, Január 31, Armenpress.
Az Örmény Birkózó Szövetség kizárt két sportolót az örmény bajnokságból mindkettő volt Európa bajnok, mert 20 percet késtek a hivatalos súlymérő procedúrával. Úgy Movses Karapetian (60. kg.) Jerevánból, mint Vahan Juharian (70. kg. ) Gyumribol esélyesek voltak az aranyérem megszerzésére.
---
Azeri és örmény focicsapatok tárgyulnak az EURO 2008 selejtezők helyszínéről
Baku, Január 31, Armenpress:
Azeri újságok szerint, Sahin Diniyev az azerbajdzsáni foci válogatott edzője kijelentette hogy tárgyaltak az Örmény Labdarugó Szövetség vezetőivel Svájcban az EURO 2008 selejtezők helyszínéről. „Mar túl vagyunk az előzetes tárgyalásokon, de meg nem hoztuk meg a végső döntést, hiszen két dologra nagyon kell figyelni: először is mindkét mérkőzést egy harmadik semleges országban kell játszani, másodszor, ha itthon akarunk játszani, mindkét országnak maximális biztonsági követelményeket kell biztosítania”, mondta Diniyev.
---
PAMUK-ÜGY:
A vádak visszavonásának az örményellenes törvények megszűnését kellene eredményeznie Törökországban
Az Európai Örmény Szövetség javasolta a jogi alapok általános felülvizsgálatát az örmények kivégzésével és kifosztásával kapcsolatban.
BRÜSSZEL: Az Európai Örmény Szövetség örömmel fogadta az Isztanbuli Bíróság döntését, miszerint visszavonja az Orhan Pamuk elleni vádat, melyet az Örmény Genocídiummal kapcsolatos kijelentései miatt emeltek ellene.
Egy, a Bírósághoz írt levelében az Igazságügyi Minisztérium kijelentette, hogy nem fogja biztosítani a tárgyalás folytatásához szükséges engedélyt. Ennek következtében a Bíróság úgy döntött, hogy lezárja a Pamuk úr elleni pert.
Az Európai Örmény Szövetség elégedett, hogy a török állam úgy döntött, befejezi ezt a „szólásszabadságra mért csapást”. Hozzátette, hogy szellemi dolgozók, újságírók tucatjait érik még hasonló vádak, és a Pamuk úrral kapcsolatos eljárás miatt nem szabadna az ő sorsukat elhanyagolni. A Szövetség szerint, ez nem csupán egy, Pamuk urat illető magánügy, hanem inkább Törökország törvényeit előtérbe helyező ügy, mely cenzúrázza a választási lehetőség szabadságát.
Az Európai Örmény Szövetség megjegyezte, hogy a Török kormány cselekedetei a Pamuk ügyet illetően egyértelmű bizonyítékot adnak az Európai Unió követelményeinek súlyáról.
„Világos hogy, mindig, amikor az EU kihúzza magát a felelősség alól, azzal, hogy lemond a saját normáiról, és veszélyezteti az értékeit, Ankara úgy értelmezi ezt a visszalépést, mint egy bátorítást, azzal kapcsolatban, hogy az emberi jogok megsértését büntetlenül meg lehet úszni. Ez bizonyíték arra, hogy Törökországnak válaszolnia kell az EU követelményeire az Örmény Genocídium elismerését illetően.”- mondta Laurent Leylekian, az Európai Örmény Szövetség Adminisztratív Igazgatója.
„Ennek következtében felszólítottuk az Európai Bizottságot, hogy fokozzák erőfeszítéseiket a még érvényben lévő török törvény és a bírósági üzelmeket illetően, és, hogy biztosítaniuk kell egy jogi alapot az örmények kivégzésével és kifosztásával kapcsolatban”- mondta befejezésül Leylekian.
---
Az iráni stabilitásról
Jereván, Január 25, Armenpress:
„ A stabilitás Iránban nagyon fontos Örményország részére „ jelentette ki Vartan Oskanian örmény külügyminiszter válaszul egy belga újságíró kérdésére azon a sajtótájékoztatón melyen részt vett Karel de Gucht is, az EBESZ elnöke és ugyanakkor a Belgium külügyminisztere . Oskanian hozzátette, hogy Örményország közelről kíséri az Irán atomerő programmal kapcsolatos fejlődését, mert „ Irán szomszéd ország és nagyon jó velük a kapcsolatunk”.
---
Egy orosz miniszter lemondta örményországi látogatását
Jereván, Január 25, Armenpress:
Az Örmény Honvédelmi minisztérium szerint a nagy havazás mély megzavarta Zvartnots repülőtér normális működését okozta a Sergey Ivanov Orosz Honvédelmi Miniszter jereváni látogatásának lemondását. Az orosz miniszter a mai nap folyamán, a szomszédos Azerbajdzsánból érkezett volna.
---
Újabb légijáratok
Jereván, Január 20, Armenpress:
Az örmény légitársaság elnöke, Artem Movsisian, tegnap kijelentette, hogy a francia Air France légitársaság engedélyt kért az örmény hatóságoktól egy - heti három alkalommal közlekedő- Párizs-Jereván-Párizs járat létrehozásához. Movsisian hozzátette, hogy Armavia, az örmény légitársaság elkezdett működtetni egy Jereván-Tel- Aviv menetrendszerinti járatot és a jövőben, szándékukban áll New Delhi - Manchester-i járatokat is indítani.
---
Örmény küldöttség az EBESZ gazdasági fórumon
Jereván, Január 20, Armenpress:
Az örmény küldöttség ugyanúgy, mint az gruziái, azerbajdzsáni, török és másik néhány európai ország küldöttsége, részt vesz a Január 23-24-edikén Bécsben szervezett 14. EBESZ gazdasági fórumon. Az örmény küldöttség élén Armen Baiburtian áll, a külügyminisztérium képviselője, társai pedig Hrant Beglarian a Közlekedési és Kommunikációs minisztérium képviselője, és Arsen Ghazarian, a Gyártók és Üzletemberek Egyesületének elnöke.
---
Nincs madárinfluenza Örményországban
Jereván, Január 18, Armenpress:
Norayr Davidian az örmény egészségügyi miniszter kijelentette a tegnapi nap folyamán, hogy sem emberen, sem szárnyason nem mutatták ki a madárinfluenzát. Arra hivatkozott, hogy egy kormány által kinevezett belső testület kidolgozott egy programot a madárinfluenza terjedése ellen, ami elsősorban a külföldről beutazok és ezek csomagjainak szigorú ellenőrzéséből áll.
A Törökországból de más országból is érkezők egy nagyon szigorú egészségügyi ellenőrzésen esnek át és a határátkelőhelyeken brosúrákat is, osztanak a madárinfluenza tüneteinek könnyebb felismerése érdekében.
---
Az örmény és azerbajdzsán külügyminiszterek előkészítik az elnökök találkozóját
Jereván, Január 18, Armenpress:
Ma reggel ékezett Londonba Vartan Oskanian ,az örmény külügyminiszter akinek napirendjén szerepelt az Egyesült Államok ,orosz és francia EBESZ elnökeivel való találkozó de az azerbajdzsáni homológjával , Elmar Mamedyarovval való tárgyalás is a két ország elnöktalálkozó megszervezése érdekében. Befejezésül , Oskanian találkozott Douglas Alexanderrel, az Európai Ügyekkel foglalkozó brit külügyminisztérium minisztere.
---
Az EBESZ elnöke fokozott figyelmet kér az ENSZ Biztonsági Tanácstól a "hideg konfliktusokat" illetően
Jereván, Január 17, Armenpress:
Karel de Gucht, az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési
Szervezet) elnöke és Belgium külügyminisztere, kijelentette a Január
16.-ai ENSZ Biztonsági Tanács ülésén, hogy az EBESZ belgiumi
elnökségének egyik prioritása a krízis helyzetek kezelése és a
konfliktusok megelőzése lesz, fokozott figyelmet fordítva Koszovóra
és a 'hideg konfliktusokra', mint például Tránsznisztria, Dél
Ossetia, és Nagorno-Karabakh.
Karel de Gucht hangsúlyozta, hogy az EBESZ nem tud megoldásokat
elrendelni de, megkönnyítheti a megoldások sürgetését, ha sor
kerülne rá.
---
Ideiglenes szállás hajléktalanok részére
Jereván, Január 17, Armenpress:
Február 1-én nyitja meg kapuit Jereván egyik negyedében, Erebuniban,
Örményország első hajléktalan szállója. A szálló 15 hajléktalant tud
majd befogadni egyszerre és csak a téli hónapokban fog működni,
mivel a kemény telek a hajléktalanok legnagyobb ellensége.
Ez azt is bizonyítja, hogy a Jereváni Polgármesteri Hivatal adatai
szerint a múlt évben 68 holttestet temettek el gazdátlanok számára
fenntartott sírokban a Nubarasheni temetőben, és ezeknek száma
továbbra is növekvő tendenciát mutat.
---
10000 bejegyzett donor
Jereván, Január 17, Armenpress:
Az Örmény Csontvelő Donor Szervezet kijelentette, válaszként azon
családok számára, melynek tagjai leukémiában szenvednek és sürgős
csontvelő átültetésre szorulnak, hogy nyilvántartásuk szerint 10000
bejegyzett donor van és ennek 90%-a örmény nemzetiségű.
Az egyiptomi örmény közösség lett a hatodik örmény közösség (Irán,
USA, Libanon, Görögország és Franciaország után).
Az Örmény Csontvelő Donor nyilvántartásába levő örmény közösségek
közé bekerült hatodikként az egyiptomi közösség is, az Irán, USA,
Libanon, Görögország és Franciaország után, mindegyik közösség
többszázezer főt számlálva.
---
2005. őszén megalakult az örmény Homenetmen,- a magyar cserkészszövetséghez hasonló- szervezet magyarországi fiókcsoportja Örmény Ifjúsági Egyesület néven.
A fenti szervezet központja Bejrútban van, de világszerte még 92 országban képviselteti magát. Legfőbb célja az örmény fiatalok identitásának megőrzése, az óhazához való kötődésük megerősítése, az örmény kultúra és - hagyomány ápolása. Ennek érdekében évről évre számos nemzetközi találkozót, konferenciát szerveznek a világ különböző országaiban. Kiemelt jelentőséggel bírnak az általuk összehívott sportrendezvények és nemzetközi örmény ifjúsági táborok.
Az Egyesület megalakulásával lehetőség nyílt a magyarországi örmény fiatalok számára is, hogy részt vegyenek az említett rendezvényeken, találkozókon. Várjuk mindazok jelentkezését, akik szívesen tagjai lennének az Örmény Ifjúsági Egyesületnek.
Érdeklődni lehet:
tel.: 06-88/568-010
06-70/204-9191
e-mail: nikogosz@vnet.hu
---
Az Informatikai és Hírközlési
Minisztérium anyagi támogatással járult hozzá a kisebbségek közszolgálati
lapjainak interneten történő színvonalas megjelenéséhez
A nemzeti és etnikai kisebbségek a közszolgálati lapjaikat készítő szerkesztőségek
info-kommunikációs munkája fejlesztésének, illetve ezen írott médiák interneten
történő megjelenítésének elősegítése érdekében támogatási igénnyel fordultak
az Informatikai és Hírközlési Minisztériumhoz.
Ezen kérelmek az Örmény Kultúráért Alapítványéval egyetemben elfogadásra
kerültek. A támogatási szerződések aláírására 2005. október 25-én került
sor.
A szerződés alapján a Minisztérium elősegíti az Örmény Kultúráért Alapítvány
lapszerkesztősége informatikai ellátottságának javítását, az Armenia folyóirat
nemzetközi elérhetőségét, színvonalas internetes megjelenését.
A kép baloldalán: Kovács Kálmán, Informatikai és Hírközlési
Miniszter, ajobb oldalon: Akopjan Nikogosz, az Ö.K.A. elnöke. Fotó: Rákossy
Péter.
---
Az Ifjúság 2000-2006 Program keretében
örményországi önkéntes fiatal érkezik Magyarországra
Itt van az ősz, a november, és vele együtt a köd, az eső és a sárgult,
lehullott falevelek. A mindig szürkeséget, hideget ígérő hónap azonban
néhányunknak sok izgalmat ígér. Egy örmény fiú számára biztosan. Most
először jár majd Magyarországon és itt is marad fél évig, hogy belekóstoljon
a magyar életbe, az itt élők mindennapjaiba, megismerje a magyar kultúrát
és átadja az övét az ittenieknek. Hogy hogyan lehetséges, hogy egy örmény
fiatal fél évet itt tartózkodjon és önkéntes munkát végezzen?
Az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Unió tagállamai
közösen hozták létre az Ifjúság 2000-2006 Programot, amely lehetőséget
ad 18- 25
év közötti fiataloknak arra, hogy 3 héttől 1 évig terjedő időszakot töltsenek
el valamely európai országban, ahol aztán önkéntes munkát végeznek. A
választható országok sora persze nemcsak az Európai Unió országait takarja,
hanem a csatlakozás előtt álló országokat, valamint Izlandot, Liechtensteint
és Norvégiát. De hogy Örményország hogy kerül ide? A Program még további
43 államot jelöl meg, amelyekkel kapcsolatokat lehet kialakítani és fenntartani.
Ebbe a sorba tartozik többek közt Örményország is.
Az Európai Önkéntes Szolgálat gyakorlatilag egy újfajta tanulási és tapasztalatszerzési
lehetőséget biztosít a fiatal önkénteseknek: lehetőséget ad a látókör
szélesítésére, a szociális és kulturális környezethez való újfajta alkalmazkodásra
és az önbizalom növelésére. Képessé teszi a fiatalokat energiájuk, lelkesedésük
és kreativitásuk mozgósítására azáltal, hogy olyan gyakorlati tevékenységekben
vesznek részt, melyekkel segítenek másokon, másoknak, amelyekbe beleszólásuk
van. Megtanulnak felelősséget vállalni, csapatban dolgozni. Ezenfelül,
pedig otthonuktól távol fejleszthetik a független élethez szükséges készségeiket.
Egy jó projekt lehetőséget ad arra, hogy az önkéntes a lehető legjobban
beilleszkedjen a helyi közösségbe. Munkájával, egyéniségével hatással
van a helyi közösség tagjaira, akik a más kultúrájú fiatallal való közös
munka során toleranciát tanulnak, látókörük szélesedik.
És hogy miért jó a küldő- és fogadószervezetnek? Mert az Európai Önkéntes
Szolgálat segíti a benne résztvevő nonprofit szervezetek munkáját, hiszen
egy nemzetközi projektben vesznek részt, kapcsolatot tartanak fenn a külföldi
partnerrel. Az önkéntes fogadása és küldése elősegítheti a szakmai tapasztalatcserét
is.
Felmerül a kérdés, hogy ez kinek mibe kerül. Ahhoz, hogy egy fiatal részt
vegyen az Európai Önkéntes Szolgálaton, vagy egy szervezet fogadhasson
egy külföldi önkéntest, gyakorlatilag semmilyen költség nem társul. A
pályázat fedezi a fiatal egyszeri oda- és visszaútját, a biztosítását,
a szállás- és étkezés költségeit, a nyelvtanulását, a napi közlekedését,
valamint zsebpénzét is.
Itt Magyarországon az Örmény Kultúráért Alapítvány vállalta először, hogy
egy nem az Európai Unió tagállamából, hanem úgynevezett Partnerországból
fogad önkéntest. Ohandzsanjan Szuren fél évig marad majd és képességeihez
képest, érdeklődésének megfelelően fog majd az alapítvány mindennapi tevékenységeiben
részt venni. Besegít majd a nyári táborok szervezésébe, az Armenia folyóirat
szerkesztésébe, tanítja majd az örmény származású gyerekeket örményül.
Vele az itt élő örménység felidézheti kultúráját, táncait. De tudását,
kultúráját, egyéniségét nemcsak az itt élő örmények fogják élvezni, hanem
azok is, akik csak keveset tudnak e távoli országról.
Akopján Nikogosz, az alapítvány kuratóriumi elnöke nagyon büszke arra,
hogy az Ifjúság 2000-2006 Program kezelését végző magyarországi Nemzeti
Iroda elfogadta az önkéntes fogadását engedélyező szándéknyilatkozatot,
és így elsőként fogadhatnak partnerországból érkező fiatalt. Ez azért
is fontos, mert így a Nemzeti Irodán keresztül az Európai Unió is elismerte
az alapítvány tevékenységét, hiszen ma Magyarországon csak kevés civil
szervezet létezik, amely képes egy külföldi fiatalt folyamatosan foglalkoztatni.
Felhívja mindenki figyelmét arra, hogy az alapítvány nemcsak fogadószervezetként
kíván működni, hanem szívesen vállalja a küldő szervezet szerepét is,
tehát várja azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik szívesen részt
vennének az Európai Önkéntes Szolgálaton.
Új
helyen az Országos Örmény Önkormányzat
A 2004-es év karácsonya a magyarországi örmények számára
valóban ajándékot hozott: Akadémia utcai két szűköcske iroda helyett a
II. kerületi Palatinus utca egyik gyönyöru új villájának egész alsó szintje
került az Országos Örmény Önkormányzat tulajdonába. Nemcsak tágas irodahelységek,
de teljesen felszerelt konyha, mellékhelységek és hatalmas tárgyalóterem
áll az önkormányzat rendelkezésére. A terasz és a kert foleg szabadtéri
rendezvények, lebonyolítására adhat lehetoséget. Az Országos Örmény Önkormányzat
új címe:
Budapest II., Palatinus u. 4.
tel. : 1-332-49-70 , 1-226-11-76
;
e-mail: orszagosormeny@axelero.hu
Az Országos Örmény
Önkormányzat nyílt levele a magyar parlament képviselőinek
Tisztelt Képviselő Úr!
Április 24-e, az örmény nép gyásznapja. Mindenki, aki
ezen a napon emlékezik, felidézi 1908-1922 közötti történelmet. Azoknak
az örményeknek az emlékét,
akiknek nemzetségük miatt kellett meghalniuk.
A szomorú évforduló alkalmával nemcsak egy nép történelmét, hatalmas kultúráját
idézzük de a történelmi sorscsapások közül is a legmegrázóbbat: a népirtó
örményellenesség kegyetlen idoszakát.
Magyarországon több ezer örmény család él, ezek egy része
éppen ezen népirtás okán menekült el hazájából és telepedett le itt. A
világ minden tájára eljutottak így a hazájukat elhagyni kényszerült örmények,
akik máig sem felejtették el a népükkel történt igazságtalanságot. Az emlékezésnek azon napjai ezek, melyrol a világ minden részén megemlékeznek.
A magyarországi örmények és az Országos Örmény Önkormányzat évrol évre
emlékmusort rendez az ország különbözo városában, melyre elfogadta meghívásunkat,
megemlékezo beszédében elismerte és megtisztelo jelenlétével részvétét
nyilvánította ki több közéleti személyiség is. Mint például 2004-ben Mádl
Ferenc köztársági elnök védnökséget vállalt országos rendezvényünkön,
levelében elfogadta a népirtás tényét és együttérzésérol biztosított.
Mint Magyarország legnagyobb legitim örmény szervezete, és az itt élo
örmények nevében kérjük, hogy Magyarország -hasonlóan a világ eddig 35
országához – ismerje el az örmény népirtás tényét. Megtette ezt
az elmúlt néhány év során többek között Kanada, Franciaország, Olaszország,
Görögország, Ausztria, Svájc, Belgium.
A tragikus események elismerése nagyon fontos nem csak a Magyarországi,
hanem a világ minden részén élo örmény nép számára, hiszen ezzel lehet
leginkább bizonyítani az örmény történelem ezen idoszakának szenvedéseit.
Ez úton kérjük, nyújtson segítséget abban, hogy mielobb
a parlament napirendi pontjai közé kerüljön az örmény népirtás tényének
elismerése Magyarországon. Amennyiben további alátámasztó háttéranyagra lenne szüksége, állunk szíves
rendelkezésére.
Közremuködo segítségét elore is köszönjük.
Budapest, 2005. január 17.
Szárkiszján Ádám alelnök
Szongoth Gábor alelnök
|
 |
 |