Az örmény genocídiumról meglehetősen sokat és sokféle megközelítésben beszélnek. Ha ezt az eseményt történelmi tényként kezeljük, akkor annak igencsak nagy a politikai színezete is. A politikai érdekek és ellenérdekek át- meg átszövik ezt a XX. század egyik legszomorúbb eseménysorozatát. Ugyanakkor már itt le kell szögeznünk, hogy a Török Köztársaság kormánya visszautasítja, hogy az eseményeket genocídiumként jellemezzék és a tömeggyilkosság szót használókat bírósági úton vonják felelősségre. Azért, hogy az olvasó már az elején tisztán lásson, fontosnak tartom elmondani, hogy az örmény genocídium - amelyet a mai napig több mint 20 ország ismert el hivatalosan népirtásnak - bizonyára a második legrészletesebben tanulmányozott ilyen jellegű eseménysorozat a történelemben. Meg kell jegyeznem, hogy a társadalomnak jelentős része nem tudja, hogy írásom tárgya mit jelent. Már eleve a szó, hogy genocídium ismeretlen a hazánkban élő többség számára. Minek nevezzük tehát az örmények ellen elkövetett gyilkosságok sorozatát? A fent említett tények miatt igencsak nehéz helyzetben vagyok, amikor egy olyan dologról szeretnék képet festeni az olvasó számára, ahol korlátoznom kellene a szókincshasználatot.

A tényadatok alapján a XX. század első népirtása 1915. április 24-én kezdődött, melynek során mintegy 600 értelmiségi örmény férfit mészároltak le származása miatt. A gyilkosságsorozatban az évek során hozzávetőlegesen két és fél milliónyi örmény mellett együttesen mintegy félmillió görög és bolgár esett áldozatul.

Miért tartom fontosnak, hogy ezzel a majd egy évszázados eseménnyel foglalkozzak? Azért, mert a világ – bár beismeri ennek történelmi voltát – még sem kezeli tényként a megtörtént eseményt. Sajnos a mai napig is számos ország – köztük Magyarország is! - a fejét a homokba dugva igyekszik elkerülni a nyilvános elismerést. Ennek persze politikai okokon kívül, gazdasági és társadalmi okai is vannak. Ezeket kimondatlanul és írásos formába öntés nélkül is tudhatjuk. Törökország több szempontból is adottságait tekintve befolyással rendelkezik a nemzetközi kapcsolataira, ily formán a megítélésére is. Ezt a befolyását pedig ki is használja kellőképpen saját érdekeinek megvédése céljából. Ennek a befolyásnak esett áldozatul Magyarország is, hiszen 2005. január 17-én az Országos Örmény Önkormányzat nyílt levelet írt a magyar parlament képviselőinek. Ebben a levélben azzal a kéréssel fordultak a képviselőkhöz, hogy hivatalosan ismerje el az ország az örmény népirtás tényét. A döntést elősegítve hónapokon keresztül dokumentumokat gyűjtöttek a genocídiumról, melyeket párthovatartozás nélkül minden politikai egység illetékesének eljuttattak. A népirtásra megemlékezők számára 2005. április 15-én akkori köztársasági elnök, Mádl Ferenc írt levelet, melyben elismerte, hogy „az örmény népet ért bűnt nem lehet meg nem történtté tenni” . A témát illetően 2005. április 26-án Dr. Csapody Miklós „Az elpusztított népek emlékműve” című, napirend előtti felszólalása az örmény nép genocídiumának egyfajta elismerése. 2009. novemberében az örmény államfő magyarországi látogatásakor Sólyom László köztársasági elnök kiemelte, hogy „Magyarországon Szent István óta jelentős örmény kisebbség él, amely sok érdekes magyar történelmi személyt adott” hazánknak.

Bár sem a politikusok, sem a pártok hozzáállása nem tett tanúbizonyságot az elismerés ellenzéséről, az a politikai fordulat következett be, melyet már más országok példáján keresztül korábban láthatott a világ, vagyis hivatalos formában nem erősítették meg és álltak ki az örmény népirtás ténye mellett. Mint, ahogyan azt Az Örmény Kultúráért Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hivatalosan nem kaptak választ arra, hogy Magyarország az előzetes egyeztetések ellenére miért nem ismeri el a genocídiumot.

A 2005. óta eltelt években sajnálatos módon semmi sem változott. A magyar állam nem adott hangot az örmény népirtás elismerésére vonatkozóan. Az eddig leírtak alapján magától adódik a kérdés, vajon mikor lép Magyarország azon országok sorába, akik nyíltan ismerik el az örmény népet ért borzalmas eseményt? Vajon mikor érik meg a magyar társadalom arra, hogy a hazánk területén élő örmény kisebbséggel együttérzést mutasson? Mikor vesszük észre, hogy az örmények nem a XXI. században kerültek szorosabb kapcsolatba a magyar néppel, hiszen évszázadok óta történelmünk részévé váltak? Saját véleményem szerint 150 évnyi török uralom után még együtt érzőbbnek kellene lennünk, mint más népeknek.

Talán nem annyira köztudott, de a magyarországi örménység eredetét a Kézai és a Thuróczy Krónikáink tanúsítják, melyek szerint már a honfoglaló őseinkkel jöttek örmények a Kárpát-medencébe. Ezt a következő komoly történeti érintkezés a magyarság és az örménység között a keresztes hadjáratok idején történt, majd az 1300-as évek közepén I. Lajos király uralkodása idején, amikor Brassóban örmény kereskedők telepedtek meg. A török hódoltság ideje alatt örmény kolónia is létezett Budán. A 17. század közepétől nagy számban jelentek meg örmények Erdély területén. A 18. században Magyarországon is megjelentek az erdélyi örmények. 1848-as szabadságharcban számos örmény kiválóság adta életét a magyar hazáért. (Kevesen tudják, hogy az aradi vértanúk közül Kiss Ernő és Lázár Vilmos örmény származású volt.) Az első világháborút lezáró békediktátumok után pedig az erdélyi örmény leszármazottak nagy számban települtek át Magyarországra.

A hazai kisebbségeket összehasonlítva, az örmény a kisebb létszámú etnikai csoportok közé tartozik. A 2001. évi népszámláskor Magyarországon magát örmény nemzetiségűnek 1197 fő vallotta. A Veszprémi Örmény Kisebbségi Önkormányzat elnöke – Akopjan Nikogosz - szerint ez a statisztikai adat nem tükrözi a valós örmény kisebbségi létszámot. Elmondása alapján a fent említett létszám nagyságrendekkel nagyobb, mint azt a népszámlálási statisztika mutatja. Ezt támasztja alá a Külügyminisztérium is, mely az örmény kisebbség létszámát 10.000 főre becsüli. Bármennyien is vállalták fel kisebbségi hovatartozásukat a népszámláláskor, hazánknak mindenképpen figyelembe kell venni a kisebbség érdekeit és nem szabad megkülönböztetni egyik kisebbséget a másiktól. Ezt nem csupán etikai okból nem szabad megtennie egy államnak, de az Európai Unió által olya nagyon hangsúlyozott esélyegyenlőségi szempontokat figyelembe véve is méltatlan Magyarországhoz, ha ily módon reagál a területén lakó kisebbséghez tartozó magyar állampolgárok érdekérvényesítésére.

Évek teltek el, hogy felmerült a hazai örmény kisebbség részéről az az igény, hogy Magyarország is csatlakozzon azon országok közé, melyek kiállnak a történelmi tény mellett, mely szerint a XX. században a zsidó néphez hasonló népirtás történt az örmény néppel. Érdekességként említem, hogy ha a kronológiát tekintjük, akkor az örményekkel történt szűrnyűség korábbi, mint a zsidóságé, mégis alig hallunk erről a sajtóban, médiában és nem él a köztudatban sem. Talán az EU csatlakozások és a felmerült csatlakozási igények kapcsán említik meg, hogy Ankarának a csatlakozás előtt el kell ismernie, hogy Törökországban a XX. század elején népirtás áldozatává vált több százezer (történészek szerint legalább 1 millió, de az is lehet, hogy több mint 2 millió ) örmény - áll az Európai Parlament külügyi bizottsága által 2006-ban elfogadott ország értékelésben. Az Európai Parlament 2005-ben már sürgette Ankarát, hogy ismerje el az örmények ellen elkövetett bűnöket, a kitétel azonban eddig soha nem szerepelt belépési kritériumként. Törökországgal szemben a dokumentumban két másik vádról is olvashatunk, nevezetesen, hogy Törökországban a múlt században a Fekete-tenger déli partvidékén élő pontuszi görögök és a délkelet-anatóliai szír ortodox keresztények is népirtás áldozataivá váltak.

Úgy vélem, hogy az Európai Unió tagjaként és úgy is mint demokratikus ország, Magyarországnak el kellene ismernie az örmény néppel történt eseményeket, melyre még nagyobb hangsúly kerül majd a közeljövőben tudván azt, hogy Örményország is - mely tagja az európai államokat tömörítő Európa Tanácsnak - szeretne csatlakozni az Európai Unióhoz. Országaink kapcsolatában az elmúlt hetekben történt események talán előmozdíthatják ez ügyben a lépéseket. Magyarország és Örményország Budapesten négy szerződés (kettős adóztatás elkerüléséről, az igazságügyi, a gazdasági és a mezőgazdasági minisztériumok együttműködéséről szóló egyezmény) aláírásával tett lépést a két ország kapcsolatainak fejlesztésére. Az egyezményeket Sólyom László magyar és Szerzs Szarkiszjan örmény államfő - aki az első örmény elnök, aki Magyarországra látogatott - jelenlétében írták alá magyar és örmény miniszterek a budai Sándor-palotában.

Magyarországon sajátos a kisebbségek megítélése. Míg számos környező országot elítélünk, hogy mennyire nem veszik figyelembe az ottani kisebbségek szuverenitását, addig hazánkban - bár az intézményrendszer megfelel az EU-s követelményeknek – a mindenkori parlament nem ad lehetőséget a törvény által biztosított 13 hazai kisebbség, köztük az örmény kisebbség számára sem, az őket megillető parlamenti képviseletre. Óhatatlanul felmerül a kérdés, vajon mi a magyarázat arra, hogy a 1993. évi LXXVII. tv. §20-át idestova 16 éve nem tudják betartani, vagy inkább biztosítani a mintegy egymilliónyi magyar állampolgár számára? Az alkotmánybíróság szerint is csak akkor teljes a képviselet, ha ahhoz hozzátartozik a parlamenti képviselet is. A politika ismét győzedelmeskedik a törvényesség felett. Semmilyen következménnyel nem jár, ha a politikai elit nem tartja be ezt a törvényt. A helyzet inkább fordított, amennyiben betartanák ezt a törvényi szabályozást, akkor az igencsak nagy következményekkel járna és felborítaná az eddig megszokott politikai helyzetet. Vagyis a 13 magyarországi nemzeti és etnikai kisebbség (cigány, német, szlovák, horvát, román, szerb, szlovén, örmény, görög, bolgár, lengyel, ukrán, ruszin) meglehetősen nagy befolyással lenne a szavazásokkor. Azt is megkockázatom, hogy a kisebbségi képviselők a mérleg nyelvévé válnának és egyben talán színt vinnének a megszürkült politikai palettába. Így a hazai etnikum nem csak a saját érdekeit tudná képviselni, de társadalom mindennapi életében is döntő szerepet vállalna. Vállalna - vállalhatna, amennyiben a törvényi háttér biztosítása mellett a betartás is fontos szempont lenne és valóra válna 2010. és az elkövetkező parlamenti választások küszöbén. Bízzunk benne, hogy ennek fontosságát a pártok előbb utóbb átérzik és eme törvény betartása mellett a politika valamint ezzel együtt az ország megosztottsága kevésbé lesz érezhető és országunk végre elismeri az itt élő örmény kisebbség fájdalmas múltját: a genocídiumot.

Borbély Hajnalka
PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskola
Phd hallgató

vissza a lap tetejére